PowerPoint-diák és -emlékeztetők nyomtatása

A PowerPointtal kinyomtathatja a diákat (oldalanként egyet), az előadói jegyzeteket tartalmazó diákat és a vázlatokat is. Emellett a bemutatóhoz készült emlékeztetőt is kinyomtathatja, oldalanként egy, kettő, három, négy, hat vagy kilenc diával. Az emlékeztetőket a közönség segédanyagnak használhatja a bemutató közben, illetve jövőbeli hivatkozási célokból megtarthatja.

Emlékeztető jegyzetekkel

Az oldalanként három diát tartalmazó emlékeztetőn sorok is találhatók, ahová a közönség jegyzeteket írhat.

Számítógépén megadhatja a diák méretét, az oldaltájolást, a kezdő dia számát, a nyomtatási beállításokat, illetve elmentheti ez utóbbiakat. (A PowerPoint 2007-ben történő nyomtatáshoz a Diák nyomtatása című témakörben találhat segítséget.)

  1. Kattintson a Fájl > Nyomtatás parancsra.

  2. Adja meg, hány példányban szeretné kinyomtatni a diákat.

    Adja meg a nyomtatandó példányszámot
  3. Győződjön meg arról, hogy a használni kívánt nyomtató van kiválasztva.

    A jelenleg csatlakoztatott nyomtató

    Kattintson a lefelé mutató nyílra (ahogy az a képen látható) a többi nyomtató, illetve a Nyomtató hozzáadása parancs megjelenítéséhez, mellyel csatlakozhat egy hálózaton elérhető másik nyomtatóhoz:

    Az elérhető nyomtatók legördülő menüje
  4. Ha végzett a nyomtatási beállítások megadásával, kattintson a Nyomtatás parancsra. Ellenkező esetben az alábbiakban ismertetett módon módosítsa a kívánt beállításokat (például válassza ki a nyomtatandó diákat, illetve a jegyzetek vagy emlékeztetők elrendezését).

Ha a Nyomtatás párbeszédpanel megnyitása után úgy dönt, hogy mégsem nyomtatja ki a diákat, a párbeszédpanel bezárásához lépjen a PowerPoint menüszalagjának egy másik lapjára, például a Kezdőlapra.

Válassza ki a nyomtatandó diákat

A Nyomtatás párbeszédpanel Beállítások szakaszában az első lehetőség alapértelmezés szerint Az összes dia nyomtatása értékre van állítva.

Ha nem szeretne minden diát kinyomtatni, a Diák mezőben megadhatja a nyomtatni kívánt diák sorszámát. Az egyes diák számát, illetve a kötőjellel megadott diatartományokat egymástól vesszővel elválasztva adhatja meg (szóközt nem szükséges közéjük tenni).

Egyéni diatartomány kiválasztása nyomtatáshoz

Ha például a következőt írja be: 1,3,5-7,10, akkor a program az 1., a 3., az 5., a 6., a 7. és a 10. diát fogja kinyomtatni.

A lefelé mutató nyílra kattintva módosíthatja Az összes dia nyomtatása beállítást. Választhatja például az Aktuális dia nyomtatása vagy a Kijelölt diák nyomtatása lehetőséget:

A nyomtatandó diák kiválasztásának beállításai
  • Ha egy vagy több kijelölt diát szeretne nyomtatni, lépjen vissza a Kezdőlap lapra, majd Normál nézetben válassza ki a nyomtatandó diákat a bal oldali miniatűrök ablaktáblán. Több dia kijelöléséhez tartsa lenyomva a Ctrl billentyűt, és kattintson a kívánt diákra. Ha végzett a diák kijelölésével, kattintson a Fájl > Nyomtatás elemre, és válassza a Kijelölt diák nyomtatása beállítást.

  • Ha azt a diát szeretné kinyomtatni, amelyen a Nyomtatás párbeszédpanel megnyitása előtt dolgozott, válassza az Aktuális dia nyomtatása beállítást. (A beállítás megadás után az előnézeti panelen megtekintheti a kinyomtatásra kerülő diákat.)

Az előadói jegyzetek nyomtatásakor minden oldalra egyetlen dia kerül, ami alatt a jegyzetek kapnak helyett. A Nyomtatás párbeszédpanel előnézeti paneljén látható, hogyan fog kinézni a kinyomtatott oldal.

  1. A Nyomtatás párbeszédpanel Beállítások szakaszában a második mezőre kattintva (amely alapértelmezés szerint az Egész oldalas diák értékre van állítva) megjelenítheti a további lehetőségeket. Ezután a Nyomtatási elrendezés területen válassza a Jegyzetoldalak beállítást.

    A Jegyzetek elrendezés
  2. Ha végzett a nyomtatási beállítások megadásával, kattintson a Nyomtatás parancsra. Ellenkező esetben az alábbiakban ismertetett módon módosítsa a kívánt beállításokat.

A Nyomtatási elrendezés más beállításával, és az Emlékeztetők csoportban található összes beállítással csak a diák vagy a diák tartalma nyomtatható, az előadói jegyzetek nem.

Oldalanként 1, 2, 3, 4, 6 és 9 diát tartalmazó emlékeztetőket nyomtathat. Ha az oldalankénti 3 dia beállítást választja, a diák a lap bal oldalán jelennek meg, míg a jobb oldalon nyomtatott vonalazás segíti a jegyzetelést. Ez az egyetlen vonalas elrendezés.

(Az emlékeztetők tervezésével, például a diák elrendezésének vagy tájolásának beállításával, illetve az élőfej, az élőláb vagy a háttér módosításával kapcsolatban további információt a Bemutatóhoz kapcsolódó emlékeztető készítése és módosítása című témakörben talál.)

  1. A Nyomtatás párbeszédpanel Beállítások szakaszában a második mezőre kattintva (amely alapértelmezés szerint az Egész oldalas diák értékre van állítva) megjelenítheti a további lehetőségeket. Ezután az Emlékeztetők területen válassza ki a kívánt lapelrendezést.

    Emlékeztető nyomtatási elrendezése

    A négy, hat vagy kilenc diát tartalmazó emlékeztetők esetében két lehetőség közül választhat: vízszintes elrendezés (ahogy az a következő képen látható) és függőleges elrendezés (az azt követő kép mutatja be).

    Vízszintes többdiás elrendezés egy kinyomtatott oldalon

    Függőleges többdiás elrendezés egy kinyomtatott oldalon

  2. Ha végzett a nyomtatási beállítások megadásával, kattintson a Nyomtatás parancsra. Ellenkező esetben az alábbiakban ismertetett módon módosítsa a kívánt beállításokat.

Ha ezt a beállítást választja, a program oldalanként csak egy diát fog kinyomtatni. A kinyomtatott oldalak tájolása (álló vagy fekvő) automatikusan igazodik a diaelrendezés tájolásához.

  1. A Nyomtatás párbeszédpanel Beállítások területén győződjön meg arról, hogy a második mező az Egész oldalas diák értékre van állítva. Ha nem, kattintson a lefelé mutató nyílra a további lehetőségek megjelenítéséhez. Ezután a Nyomtatási elrendezés területen válassza az Egész oldalas diák beállítást.

    Egész oldalas diaelrendezés
  2. Ha végzett a nyomtatási beállítások megadásával, kattintson a Nyomtatás parancsra. Ellenkező esetben az alábbiakban ismertetett módon módosítsa a kívánt beállításokat.

További elrendezési beállítások: Ha a diák köré vastag keretet szeretne nyomtatni, válassza a Diakereket lehetőséget. A Papírmérethez igazítás lehetőséget választva a megadott papírméretnek és tájolásnak megfelelő legnagyobb méretben nyomtathatja ki a diák tartalmát. A Magas minőség lehetőséget választva növelheti a felbontást, illetve áttetsző grafikus elemeket és lágy árnyékokat nyomtathat. A Megjegyzések és szabadkézi elemek nyomtatása lehetőséget választva egy külön oldalon kinyomtathatja a bemutatóban szereplő megjegyzéseket.

  1. A Nyomtatás párbeszédpanel Beállítások szakaszában a második mezőre kattintva (amely alapértelmezés szerint az Egész oldalas diák értékre van állítva) megjelenítheti a további lehetőségeket. Ezután a Nyomtatási elrendezés területen válassza a Vázlat beállítást.

    Vázlat nyomtatási elrendezése
  2. Ha végzett a nyomtatási beállítások megadásával, kattintson a Nyomtatás parancsra. Ellenkező esetben az alábbiakban ismertetett módon módosítsa a kívánt beállításokat.

A jelenleg csatlakoztatott nyomtató

A Nyomtatóbeállítások gombra kattintva:

  • Az Oldalbeállítás lapon kiválaszthatja a kimeneti adathordozót: Sima papír, Áttetszőség, Kártyapapír, Fényes papír stb.

  • Megadhatja a grafikus elemek nyomtatási minőségét: Ez a beállítás nyomtatónként változhat 600x600 hüvelykenkénti pontszámtól a magasabb felbontást jelentő 1200x1200 hüvelykenkénti pontszámig terjedve.

  • Megadhatja az oldal tájolását: A megadott beállítások alapján a PowerPoint rendszerint a megfelelő tájolást választja ki. De a Nyomtatóbeállítások párbeszédpanelen Ön is beállíthatja a tájolást (Álló vagy Fekvő).

Kattintson a Színes listára, majd válassza az alábbiak egyikét:

Színbeállítások a Nyomtatás párbeszédpanelen

Beállítás

Leírás

Színes

Ezt a beállítást választva színesen nyomtathatja ki a diákat egy arra alkalmas nyomtatón.

Ha nem szeretné a színes hátteret kinyomtatni, a diák nyomtatásához választhatja a Szürkeárnyalatos beállítást (ld. lentebb) vagy eltávolíthatja a hátteret a bemutatóból. A színes háttér eltávolításához a Tervezés lap Háttér csoportjában kattintson a Háttérstílusok lehetőségre, majd válassza az 1. stílus elemet.

Szürkeárnyalatos

Ez a beállítás a feketétől a fehérig a szürke különböző árnyalatait felhasználva nyomtatja ki a képeket. A hátteret fehérként nyomtatja, így a szöveg kivehetőbb lesz. (Egyes esetekben a szürkeárnyalatos nyomat megegyezik a Csak fekete-fehér nyomattal.)

Csak fekete-fehér

A program az emlékeztetőket szürke kitöltések nélkül nyomtatja.

Ha egy adott bemutatóban meg szeretné tartani a megadott nyomtatási beállításokat, végezze el az alábbi műveleteket:

  1. Válassza a Fájl lapon a Beállítások > Speciális lehetőséget.

  2. Jelölje be A legutóbb használt beállítás az érvényes vagy A következő beállítások érvényesek jelölőnégyzetet. Ha az utóbbi lehetőséget választja, megadhatja a kívánt beállításokat, például a használandó elrendezést, illetve azt, hogy a rejtett diák is ki legyenek-e nyomtatva:

    Adott bemutató alapértelmezett nyomtatási beállításainak megadása

Ezek a beállítások csak egyetlen bemutatóra érvényesek, a későbbiekben kinyomtatott bemutatókra nem.

Mac gépén megadhatja a diák méretét, az oldaltájolást, a kezdő dia számát, megtekintheti a bemutató előnézetét, illetve megadhatja a nyomtatási beállításokat.

Tartalom hozzáadása előtt végezze el az alábbi lépéseket. Ha a tartalom hozzáadása után módosítja a diák méretét vagy tájolását, előfordulhat, hogy a program újraméretezi a tartalmat.

  1. A Tervezés lapon kattintson a Diaméret > Oldalbeállítás lehetőségre.

  2. Az Oldalméret: listában jelölje be a használt papírméretet.

    Note: Ha írásvetítő fóliára szeretne nyomtatni, kattintson az Írásvetítő lehetőségre.

  3. Ha a 2. lépésben az Egyéni lehetőséget választja, írja be a kívánt mértékegységeket a Szélesség és a Magasság mezőkbe.

  4. A diák tájolásának megadásához az Oldalbeállítás párbeszédpanel Tájolás területén kattintson az Álló vagy a Fekvő elemre.

    Note: A bemutató diáinak tájolása megegyezik egymással, a jegyzetek, az emlékeztetők és a vázlatok tájolása azonban eltérhet a diákétól.

  5. A diák számozása:

    1. Az Oldalbeállítás párbeszédpanelen kattintson az Élőfej és élőláb lehetőségre.

    2. Kattintson a Dia száma elemre, majd a Kezdés mezőben adja meg az első dián vagy emlékeztetőn megjelenítendő számot. Az ezt követő diák ennek megfelelően lesznek számozva.

  6. Kattintson az Alkalmaz, majd az OK gombra.

A diaszámok beállításáról, illetve a beállítások mentéséről jövőbeni felhasználásra további információt A diák méretarányának (méretének) módosítása a Mac PowerPoint 2016-ban című témakörben talál.

Előfordulhat, hogy a bemutatókban található grafikus elemek nyomtatás után eltérő módon jelennek meg. Ezért nyomtatás előtt célszerű megtekinteni a diák előnézetét.

Mac PowerPoint 2016 esetén

  1. Kattintson a Fájl menü Nyomtatás > Részletek megjelenítése parancsára.

  2. Az Elrendezés listában válassza ki a kívánt elrendezést. Válassza például az Emlékeztető (2 dia oldalanként) lehetőséget.

    A Nyomtatás párbeszéd bal oldalán megjelenik az elrendezés előnézete. Az előre és vissza vezérlőkkel lapozhat rajta végig.

PowerPoint 2011 for Mac esetén

Az egyes oldalak miniatűrjeinek gyors áttekintéséhez:

  1. Kattintson a File (Fájl) menü Print (Nyomtatás) parancsára.

  2. Jelölje be a Show Quick Preview (Gyors előnézet) jelölőnégyzetet.

    Ha nem jelenik meg a Show Quick Preview jelölőnégyzet, a nyílra A Nyomtatás párbeszédpanel kibontására szolgáló nyíl kattintva kibonthatja a Print (Nyomtatás) párbeszédpanelt.

  3. Az előnézeti panel alatti nyilakkal tekintheti át a bemutatóban található diákat.

Az oldalak áttekintése teljes képernyős nézetben:

  1. Kattintson a File menü Print parancsára.

  2. A Print párbeszédpanelen kattintson a Preview (Előnézet) elemre.

Az alábbi lépéseket követve megadhatja a nyomtatási beállításokat (többek között a példányszámot, a nyomtatót, a nyomtatandó diákat, a diák oldalankénti számát és a színbeállításokat), majd kinyomtathatja a diákat.

  1. Kattintson a Fájl fülre.

  2. Ha a Mac PowerPoint 2016 appot használja, kattintson a Nyomtatás > Részletek megjelenítése lehetőségre.

  3. A Nyomtató mezőben válassza ki a használni kívánt nyomtatót. (Ha színes nyomtatásra van szüksége, színes nyomtatót válasszon.)

  4. A Másolatok mezőben adja meg a nyomtatni kívánt példányok számát.

  5. A Diák elem mellett jelölje ki a kinyomtatni kívánt diákat:

    • Ha minden diát ki szeretne nyomtatni, kattintson a Mind lehetőségre.

    • Ha egy adott diatartományt szeretne kinyomtatni, kattintson a Kezdete lehetőségre, majd adja meg a diaszámokat a Kezdete és a Vége mezőkben.

    • Ha egy vagy több kijelölt diát szeretne nyomtatni, kattintson a Mégse gombra, majd a Nézet lapon Normál nézetben válassza ki a nyomtatandó diákat a miniatűrök ablaktáblán. Tartsa lenyomva a Command billentyűt PARANCS , és kattintással jelölje ki a kinyomtatni kívánt diákat. Ha végzett a diák kijelölésével, kattintson a Fájl > Nyomtatás > Kijelölt diák lehetőségre.

    • Ha meghatározott diákat szeretne kinyomtatni a számuk alapján, kattintson Az összes dia nyomtatása > Egyéni tartomány parancsra, és írja be az egyes nyomtatandó diák számát, a diatartományok listáját, vagy mindkettőt. A számokat vesszővel elválasztva, szóköz nélkül adja meg. Példa: 1,3,5-12.

  6. Ha a Mac PowerPoint 2016 appot használja, az Elrendezés listában válasszon a következő lehetőségek közül. Ha a PowerPoint 2011 for Mac appot használja, a Print What (Nyomtatandó) előugró ablakból végezheti a kijelölést.

    • Ha egy diát szeretne nyomtatni egy teljes oldalra, kattintson a Diák lehetőségre.

    • Ha egy vagy több diát szeretne egy oldalra nyomtatni, emlékeztetővel kiegészítve, az Emlékeztetők területen válassza ki az oldalanként kinyomtatott diák számát.

    • Ha a bemutatót az előadói jegyzetekkel együtt szeretné kinyomtatni, kattintson a Jegyzetek elemre.

    • Ha a bemutató vázlatát szeretné kinyomtatni, kattintson a Vázlat lehetőségre.

  7. A tájolás módosításához kattintson az Álló vagy a Fekvő ikonra.

  8. A Kimenet területen válasszon az alábbi beállítások közül.

    Note: A PowerPoint 2011-ben előfordulhat, hogy a nyílra A Nyomtatás párbeszédpanel kibontására szolgáló nyíl kattintva ki kell bontania a Print (Nyomtatás) párbeszédpanelt.

    • Színes: Ezt a beállítást választva színesen nyomtathatja ki a diákat egy arra alkalmas nyomtatón. Ha nem szeretné a színes hátteret kinyomtatni, a diák nyomtatásához választhatja a Szürkeárnyalatos beállítást (ld. lentebb) vagy eltávolíthatja a hátteret a bemutatóból. A színes háttér eltávolításához a Tervezés lapon válassza a Háttér formázása > Háttér grafikus elemeinek elrejtése lehetőséget.

    • Szürkeárnyalatos: Ez a beállítás a feketétől a fehérig a szürke különböző árnyalatait felhasználva nyomtatja ki a képeket. A hátteret fehérként nyomtatja, így a szöveg kivehetőbb lesz. (Egyes esetekben a szürkeárnyalatos nyomat megegyezik a Csak fekete-fehér nyomattal.) A beállítás lehetőségeinek részletes leírását az alábbi táblázatban találja.

    • Csak fekete-fehér: A program az emlékeztetőket szürke kitöltések nélkül nyomtatja.

  9. Élőfejek és élőlábak hozzáadásához vagy módosításához kattintson az Élőfej/élőláb gombra, majd adja meg a kívánt beállításokat. A diákon csak élőlábak szerepelhetnek. A jegyzetekhez és emlékeztetőkhöz élőfejeket és élőlábakat egyaránt hozzáadhat. A módosításokat a Mindegyikre gombra kattintva mentheti.

  10. Ha minden szükséges beállítást megadott, kattintson a Nyomtatás parancsra.

Objektum

Színe szürkeárnyalatos nyomtatásban

Színe kontrasztos, fekete-fehér nyomtatásban

Szöveg

Fekete

Fekete

Szöveg árnyéka

Rejtett

Rejtett

Domborítás

Rejtett

Rejtett

Kitöltés

Szürkeárnyalatos

Fehér

Keretek

Fekete

Fekete

Kitöltés mintával

Szürkeárnyalatos

Fehér

Vonalak

Fekete

Fekete

Objektum árnyéka

Szürkeárnyalatos

Fekete

Bitkép

Szürkeárnyalatos

Szürkeárnyalatos

Dia háttere

Fehér

Fehér

Diagramok

Szürkeárnyalatos

Szürkeárnyalatos

További információt a Diák nyomtatása a PowerPoint Online-ban című témakörben talál.

Ismeretek bővítése
Oktatóanyagok megismerése
Új szolgáltatások listájának lekérése
Részvétel az Office Insider programban

Hasznos volt az információ?

Köszönjük a visszajelzését!

Köszönjük visszajelzését. Jobbnak látjuk, ha az Office egyik támogatási szakemberéhez irányítjuk.

×