Levelezés beállítása az Android levelezőappjában

Amikor megpróbál bejelentkezni az Office-ba a Microsoft-fiókjával, megjelenhet egy üzenet, amely kéri életkorának igazolását vagy szülőjének engedélyét.

Arról, hogy miért jelenik meg ez az üzenet, és hogyan oldhatja meg a problémát, a Szülői hozzájárulás és gyermek Microsoft-fiókok című cikkből tájékozódhat.

Ön felnőtt, és mégis ezt az üzenetet kapta? Olvassa el az Életkor igazolása szülői hozzájáruláshoz című cikket.

Az AOL levelezőszolgáltatását használja? Ha igen, ezen a lapon nem talál segítséget, és ekkor keresse fel az AOL ügyfélszolgálatát. A lap tartalma és a lapon elérhető beállítások csak az Outlook.com és az Office 365 Vállalati verzió felhasználóit érintik.

Az androidos levelezőappoknak a különféle eszközökön eltérő lehet a megjelenésük, ezért előfordulhat, hogy az itt leírt utasítások nem mindig felelnek meg az Ön által látott felhasználói felületnek. Az alábbi lépéseket tehát tekintse hozzávetőleges útmutatásnak. Pontosabb leírásért tanulmányozza a készülék gyártója által készített súgót.

Azt javasoljuk, hogy állítsa be levelezését az Android Outlook mobilappban, hogy egyszerűen kezelhesse e-mailjeit és naptárát.

A beépített Android e-mail-app kiválasztása:

Mielőtt bármit tenne, frissítse a Gmail appot a legújabb verzióra:

  1. Nyissa meg a Google Play Áruház appot a telefonján vagy a táblagépén.

  2. Írja be a „Gmail” szót a keresősávba, majd koppintson a Frissítés elemre.

    Megjegyzés: Ha nem jelenik meg a frissítési lehetőség, akkor a telefonon már az app legújabb verziója fut.

1. lépés
szürke vonal
Nyissa meg a Gmail appot.

Koppintson a bal felső sarokban a menüikonra, és válassza a Beállítások > Fiók hozzáadása > Exchange és Office 365 lehetőséget.

Fontos: NE az „Outlook, Hotmail és Live” elemet válassza, kivéve, ha csak a levelezést szeretné szinkronizálni.

Exchange választása

2. lépés
szürke vonal
Írja be a teljes e-mail-címét, és koppintson a Következő elemre.

Írja be a jelszót, és koppintson a Következő elemre.

E-mail-cím felvétele Jelszó megadása

3. lépés
szürke vonal
Outlook.com-fiók beállítása esetén hagyja ki ezt a lépést.

Office 365-ös munkahelyi vagy iskolai fiók beállítása esetén megjelenhet egy Átirányítási kérelem képernyő. Koppintson az OK gombra.

Ha megjelenik egy átirányítási kérés, koppintson az OK gombra.

A Bejövő üzenetek szerverének beállításai képernyőn módosítsa a kiszolgálót outlook.office365.com értékre.

Megjegyzés: Exchange- vagy más fiókok esetén el kell kérnie a kiszolgálóbeállításokat a rendszergazdától vagy a levelezőszolgáltatótól, és kézzel kell beállítania a fiókot.

4. lépés
szürke vonal
Kövesse a megjelenő utasításokat, a Távoli biztonságkezelés panelen megjelenőket, valamint a biztonsági engedélyekkel, a szinkronizálási beállításokkal és a megjelenített névvel kapcsolatosakat is beleértve.

Kattintson az esetleg megjelenő üzeneteken az OK gombra.

Ha az Office 365 Vállalati verziót használja, akkor további, biztonsági lépésekre kérő üzenetek is megjelenhetnek. Ebben az esetben válassza az Aktiválás lehetőséget.

5. lépés
szürke vonal
Lépjen az imént beállított postaládába. Ha lát egy „Beavatkozás szükséges az e-mailek szinkronizálásához” tárgyú üzenetet, nyissa meg, és koppintson a Másik e-mail-app használata elemre.

Ha nem látja ezt az üzenetet, és megtörténik az e-mailek szinkronizálása, hagyja ki ezt a lépést.

A szinkronizálás engedélyezése a hivatkozásra kattintva

6. lépés
szürke vonal
Jelenítse meg az Android értesítési sávját a képernyő tetejétől lefelé pöccintve.

Az értesítési sáv megnyitása

Ha arra utaló értesítés jelenik meg, hogy nem sikerült szinkronizálni a naptárt és a névjegyeket, koppintson rá. Ezután adja meg a hozzáférést az Engedélyezés lehetőséget választva. Ezzel el is készült!

Megjegyzés: Ha nem látható a szinkronizálási hibaüzenet, ellenőrizze, hogy szinkronizálódik-e a naptár és a címjegyzék.

Ha nem tudja felvenni az e-mail-fiókját a Gmail appba, próbálkozzon az alábbi manuális beállítási lépésekkel:

Nyissa meg a Gmail appot. Válassza a Beállítások > Fiók hozzáadása > Egyéb lehetőséget.

Az Egyéb lehetőség választása

Adja meg a teljes e-mail-címét és a jelszavát, majd koppintson a Kézi beállítás > Exchange elemre.

A Kézi beállítás lehetőség választása Az Exchange lehetőség választása

Írja be a jelszót, majd koppintson a Következő elemre.

Ha elérhetők, az alábbiakat adja meg kiszolgálóbeállításként:

Bejövő üzenetek szerverének beállításai

  • Domain\felhasználónév
    Ellenőrizze, hogy a teljes e-mail-címe megjelenik-e ehhez hasonlóan: nev@outlook.com.

  • Jelszó
    Adja meg a levelezése eléréséhez használt jelszót.

  • Szerver

    • Az eas.outlook.com címet adja meg, ha az e-mail-fiók nevének vége @outlook.com, @hotmail.com, @msn.com vagy @live.com, beleértve az egyéb olyan fiókokat is, amelyek az Outlook.com tartományban működnek.

    • Az Office 365 vállalati verziós csomagjainak részeként működő munkahelyi és iskolai fiókok esetében az outlook.office365.com címet használja.

    Megjegyzés: Ha Exchange-alapú fiókot állít be, és nem tudja az Exchange-kiszolgáló nevét, forduljon a rendszergazdájához.

  • Port
    Használja a 443 vagy a 993 értéket.

  • Titkosítás típusa
    Válassza az SSL/TLS lehetőséget, vagy szükség esetén jelölje be a Biztonságos kapcsolat használata (SSL) jelölőnégyzetet, és koppintson a Következő elemre.

Kimenő üzenetek szerverének beállításai

  • SMTP-szerver

    • Outlook.com-os fiók esetén használja az smtp-mail.outlook.com címet.

    • Office 365 vállalati verziós fiók esetén használja az smtp.office365.com címet.

    • Exchange-alapú e-mail-fiókok esetén forduljon a levelezőszolgáltatóhoz vagy a rendszergazdához.

  • Titkosítás típusa
    Válassza a TLS lehetőséget.

  • Port
    Írja be az 587 értéket. Koppintson a Következő elemre.

Kövesse a megjelenő útmutatásokat, a biztonsági engedélyekkel kapcsolatosakat is beleértve. Az app kérheti a szinkronizálási beállítások és a megjelenítendő név megadását.

Megjegyzés: Ha az Office 365 vállalati verzióját használja, az app további biztonsági óvintézkedéseket is kérhet. Ilyen esetben válassza az Aktiválás elemet.

Ezután nyissa meg a beérkezett üzenetek mappáját. Ha egy „ Beavatkozás szükséges” tárgyú üzenetet lát, kövesse az alábbi lépéseket:

Megjegyzés: Ha nem lát ilyen üzenetet, és az e-mailek szinkronizálódnak, ezt a lépést nem kell elvégeznie.

  • Koppintással nyissa meg az e-mailt.

  • Koppintson a Másik e-mail-app használata elemre. Ezzel engedélyezi a Gmail appal való szinkronizálást.

A szinkronizálás engedélyezése a hivatkozásra kattintva

A naptár és névjegyek szinkronizálásával próbálkozik?

Az Android verziójától függően további lépésekre lehet szükség a naptár és a névjegyeik szinkronizálásához:

  • Jelenítse meg az Android értesítési sávját a készülék képernyőjének tetejétől lefelé pöccintve.

  • Ha arra utaló értesítés jelenik meg, hogy nem sikerült szinkronizálni a naptárt és a névjegyeket, koppintson rá.

    Megjegyzés: Ha nem látható a szinkronizálási hibára vonatkozó értesítés, akkor már szinkronizálódnak a névjegyek, illetve a naptár.

Az értesítési sáv megnyitása

A Gmail hozzáférést kér. Válassza az Engedélyezés lehetőséget, és kövesse az utasításokat. Ezzel el is készült!

Megjegyzés: A levelek, a naptár, a névjegyek és a feladatok szinkronizálása igénybe vehet néhány percet. Ha eszköze nem tud csatlakozni az e-mail-fiókjához, ellenőrizze, hogy helyesen írta-e be az e-mail-címet és a jelszót.

Névjegyek engedélyezése Naptár engedélyezése

Manuálisan beállíthatja az e-mail-fiókját úgy, hogy ne az Exchange ActiveSyncet, hanem az IMAP vagy a POP protokollt használja. Ez azt jelenti, hogy csak a levelezése szinkronizálódik telefonra, a naptára és a névjegyei nem. Mi a POP és az IMAP?

  1. Nyissa meg a Gmail appot. Válassza a Beállítások > Fiók hozzáadása > Egyéb lehetőséget.

  2. Írja be a teljes e-mail-címét, például nev@hotmail.com, majd válassza a Manuális beállítás elemet.

  3. Válassza a Személyes (IMAP) vagy a Személyes (POP3) lehetőséget.

  4. Írja be a jelszót, és koppintson a Következő elemre.

    Fontos: Ha biztonsági hiba jelenik meg, zárja be a Gmail appot, és újra haladjon végig a lépéseken.

  5. Ha a rendszer beállítások megadását kéri, az alábbiakat adja meg az elérhető beállításoknál:

    Bejövő üzenetek szerverének beállításai

    • Domain\felhasználónév
      Ellenőrizze, hogy a teljes e-mail-címe megjelenik-e ehhez hasonlóan: nev@outlook.com.

    • Jelszó
      Adja meg a levelezése eléréséhez használt jelszót.

    • Szerver

      • Outlook.com-os IMAP-fiók esetén használja az imap-mail.outlook.com címet.

      • Outlook.com-os POP-fiók esetén használja a pop-mail.outlook.com címet.

      • Az Office 365 vállalati verziós csomagjainak részeként működő munkahelyi és iskolai fiókok esetében az outlook.office365.com címet használja.

      • Exchange-alapú e-mail-fiókok esetén forduljon a levelezőszolgáltatóhoz vagy a rendszergazdához.

    • Port

      • IMAP esetén használja a 993-as értéket.

      • POP esetén használja a 995-as értéket.

    • Titkosítás típusa
      Válassza az SSL/TLS lehetőséget, vagy szükség esetén jelölje be a Biztonságos kapcsolat használata (SSL) jelölőnégyzetet, és koppintson a Következő elemre.

    Kimenő üzenetek szerverének beállításai

    • SMTP-szerver

      • Outlook.com-os fiók esetén használja az smtp-mail.outlook.com címet.

      • Office 365 vállalati verziós fiók esetén használja az smtp.office365.com címet.

      • Exchange-alapú e-mail-fiókok esetén forduljon a levelezőszolgáltatóhoz vagy a rendszergazdához.

    • Titkosítás típusa
      Válassza a TLS lehetőséget.

    • Port
      Írja be az 587 értéket. Koppintson a Következő elemre.

  6. Kövesse a megjelenő útmutatásokat, a biztonsági engedélyekkel és a megjelenítendő név beállításával kapcsolatosakat is beleértve.

  7. Most már készen áll arra, hogy az Android Gmail appban kezelje a leveleit.

szürke vonal
Nyissa meg a Samsung levelezőappját, és ha ez az első alkalom, koppintson a Fiók hozzáadása elemre.

Vagy válassza az appban a Beállítások > Fiók hozzáadása lehetőséget.

Beállítások > Fiók hozzáadása

szürke vonal
Írja be az e-mail-címét és a jelszavát. Koppintson a Bejelentkezés elemre.

Megjegyzés: Ha a levelezőapp észleli a szolgáltatót, előfordulhat, hogy egy másik bejelentkezési képernyőre irányítja Önt.

E-mail-cím és jelszó

szürke vonal
Ha az app a fióktípus kiválasztását kéri, válassza a Microsoft Exchange ActiveSync elemet a naptár és a névjegyek szinkronizálásához.

A Microsoft Exchange ActiveSync lehetőség választása

szürke vonal
Erősítse meg a beállításokat és az engedélyeket az Igen vagy az OK gombra koppintva. Az, hogy melyik elem látható, attól függ, hogy milyen típusú fiókot állít be.

Az Igen gombra kattintás az engedélyek elfogadásához

szürke vonal Ha bekapcsolta a kétlépéses ellenőrzést, igazolnia kell a személyazonosságát az Ön által választott módszerrel.

A levelek, a naptár, a névjegyek és a feladatok szinkronizálása néhány percet is igénybe vehet.

szürke vonal
Ha lát egy „Beavatkozás szükséges a szinkronizáláshoz” üzenetet, nyissa meg, és koppintson a Másik e-mail-app használata elemre. Ha nem látja ezt az üzenetet, hagyja ki ezt a lépést.

A szükséges műveletről tájékoztató e-mail megnyitása A szinkronizálás engedélyezése a hivatkozásra kattintva

Ha továbbra sem tudja beállítani a levelezést, próbálkozzon a Samsung levelezőappjának manuális beállításával az alábbi lépések szerint:

Nyissa meg a Samsung levelezőappját. Válassza a Beállítások > Fiók hozzáadása lehetőséget.

Adja meg a teljes e-mail-címét és a jelszavát. Koppintson a Kézi beállítás elemre.

A Kézi beállítás lehetőség választása

Válassza a Microsoft Exchange ActiveSync lehetőséget.

A Microsoft Exchange ActiveSync lehetőség választása

Ha elérhetők, az alábbiakat adja meg kiszolgálóbeállításként:

Bejövő üzenetek szerverének beállításai

  • Domain\felhasználónév
    Ellenőrizze, hogy a teljes e-mail-címe megjelenik-e ehhez hasonlóan: nev@outlook.com.

  • Jelszó
    Adja meg a levelezése eléréséhez használt jelszót.

  • Exchange Server

    • Az eas.outlook.com címet adja meg, ha az e-mail-fiók nevének vége @outlook.com, @hotmail.com, @msn.com vagy @live.com, beleértve az egyéb olyan fiókokat is, amelyek az Outlook.com tartományban működnek.

    • Az Office 365 vállalati verziós csomagjainak részeként működő munkahelyi és iskolai fiókok esetében az outlook.office365.com címet használja.

    Megjegyzés: Ha Exchange-alapú fiókot állít be, és nem tudja az Exchange-kiszolgáló nevét, forduljon a rendszergazdájához.

  • Port
    Használja a 443 vagy a 993 értéket.

  • Titkosítás típusa
    Válassza az SSL/TLS lehetőséget, vagy szükség esetén jelölje be a Biztonságos kapcsolat használata (SSL) jelölőnégyzetet, és koppintson a Következő elemre.

Kimenő üzenetek szerverének beállításai

  • SMTP-szerver

    • Outlook.com-os fiók esetén használja az smtp-mail.outlook.com címet.

    • Office 365 Vállalati verziós fiók esetén használja az smtp.office365.com címet.

    • Exchange-alapú e-mail-fiókok esetén forduljon a levelezőszolgáltatóhoz vagy a rendszergazdához.

  • Titkosítás típusa
    Válassza a TLS lehetőséget.

  • Port
    Írja be az 587 értéket. Koppintson a Következő elemre.

Kövesse a megjelenő útmutatásokat, a biztonsági engedélyekkel kapcsolatosakat is beleértve. Az app kérheti a szinkronizálási beállítások és a megjelenítendő név megadását.

Ha az Office 365 vállalati verzióját használja, az app további biztonsági óvintézkedéseket is kérhet. Ilyen esetben válassza az Aktiválás elemet.

Manuálisan beállíthatja az e-mail-fiókját úgy, hogy ne az Exchange ActiveSyncet, hanem az IMAP protokollt használja. Ez azt jelenti, hogy csak a levelezése szinkronizálódik telefonra, a naptára és a névjegyei nem. Mi a POP és az IMAP?

  1. Nyissa meg a Samsung E-mail appot.

  2. Válassza a Beállítások > Fiók hozzáadása lehetőséget.

  3. Adja meg a teljes e-mail-címét és a jelszavát. Koppintson a Kézi beállítás elemre.

  4. Válassza az IMAP-fiók vagy a POP3-fiók lehetőséget, ha csak a levelezését szeretné szinkronizálni.

  5. Ha a rendszer beállítások megadását kéri, az alábbiakat adja meg az elérhető beállításoknál:

    Bejövő üzenetek szerverének beállításai

    • Domain\felhasználónév
      Ellenőrizze, hogy a teljes e-mail-címe megjelenik-e ehhez hasonlóan: nev@outlook.com.

    • Jelszó
      Adja meg a levelezése eléréséhez használt jelszót.

    • Szerver

      • Outlook.com-os IMAP-fiók esetén használja az imap-mail.outlook.com címet.

      • Outlook.com-os POP-fiók esetén használja a pop-mail.outlook.com címet.

      • Az Office 365 vállalati verziós csomagjainak részeként működő munkahelyi és iskolai fiókok esetében az outlook.office365.com címet használja.

      • Exchange-alapú e-mail-fiókok esetén forduljon a levelezőszolgáltatóhoz vagy a rendszergazdához.

    • Port

      • IMAP esetén használja a 993-as értéket.

      • POP esetén használja a 995-as értéket.

    • Titkosítás típusa
      Válassza az SSL/TLS lehetőséget, vagy szükség esetén jelölje be a Biztonságos kapcsolat használata (SSL) jelölőnégyzetet, és koppintson a Következő elemre.

    Kimenő üzenetek szerverének beállításai

    • SMTP-szerver

      • Outlook.com-os fiók esetén használja az smtp-mail.outlook.com címet.

      • Office 365 vállalati verziós fiók esetén használja az smtp.office365.com címet.

      • Exchange-alapú e-mail-fiókok esetén forduljon a levelezőszolgáltatóhoz vagy a rendszergazdához.

    • Titkosítás típusa
      Válassza a TLS lehetőséget.

    • Port
      Írja be az 587 értéket. Koppintson a Következő elemre.

  6. Kövesse a megjelenő útmutatásokat, a biztonsági engedélyekkel és a megjelenítendő név beállításával kapcsolatosakat is beleértve.

  7. Most már készen áll arra, hogy a Samsung E-mail appban kezelje a levelezését!

Problémája van? Segítünk.

Ez a cikk legutóbb 2018. július 17-én frissült a felhasználók visszajelzése alapján. Ha továbbra is segítségre van szüksége a levelezés Android-eszközön történő beállításához, írja be a kérdését részletesen az alábbi megjegyzésmezőbe, hogy a jövőben segíthessünk a megoldásában.

  • Office 365-ös vagy Outlook.com-os levelezésének beállításával kapcsolatban forduljon a Microsoft ügyfélszolgálatához.

  • Ha Office 365 Vállalati verziós vagy Exchange-alapú munkahelyi vagy iskolai fiókkal rendelkezik, kérjen segítséget az Office 365-rendszergazdától vagy a műszaki támogatási részlegtől.

Lásd még

Naptár és névjegyek szinkronizálása a telefonjával vagy a táblagépével

A mobiltelefonos levelezés beállításával kapcsolatos hibák elhárítása

Az Office-appok és a levelezés beállítása Android rendszerben

Office-jártasság bővítése
Oktatóanyagok megismerése
Új szolgáltatások listájának lekérése
Részvétel az Office Insider programban

Hasznos volt az információ?

Köszönjük a visszajelzését!

Köszönjük visszajelzését. Jobbnak látjuk, ha az Office egyik támogatási szakemberéhez irányítjuk.

×