Bejelentkezés Microsoft-fiókkal
Jelentkezzen be, vagy hozzon létre egy fiókot.
Üdvözöljük!
Válasszon másik fiókot.
Több fiókja van
Válassza ki a bejelentkezéshez használni kívánt fiókot.

Utoljára frissítve: 2013. december

Tartalom

Kiegészítés az Android-alapú Microsoft Lync 2013 adatvédelmi nyilatkozatához

Ezen az oldalon a Microsoft Lync 2013-termékek adatvédelmi nyilatkozatának kiegészítését olvashatja. Az adott Microsoft Lync-termék vagy -szolgáltatás adatgyűjtési és adatfelhasználási gyakorlatának megértéséhez olvassa el a Microsoft Lync-termékek adatvédelmi nyilatkozatát és ezt a kiegészítést is.

Az adatvédelmi nyilatkozat ezen kiegészítése a vállalati mobileszközökre telepített, Android-alapú Microsoft Lync 2013 szoftver központi telepítésére és használatára vonatkozik. Ha szolgáltatásként futtatja a Microsoft Lync Server kommunikációs szoftvert (azaz egy alkalmazásszolgáltatói harmadik fél (például a Microsoft) üzemelteti a szoftvert futtató kiszolgálókat), a rendszer az üzemeltetésben részt vevő harmadik félnek küld információkat. A vállalattól a harmadik félnek küldött információk felhasználási módjáról a vállalati rendszergazda vagy az alkalmazásszolgáltató adhat részletes felvilágosítást.

Vissza a lap tetejére

Hívásmeghatalmazás (hívásátirányítás és egyidejű csengetés)

A szolgáltatás leírása: A hívásmeghatalmazás lehetővé teszi a felhasználónak olyan személyek (meghatalmazottak) kijelölését, akik a nevében hívásokat kezdeményezhetnek és fogadhatnak, valamint Lync-értekezleteket állíthatnak be, és csatlakozhatnak az ilyen értekezletekhez. Megadható az is, hogy a Lync automatikusan átirányítsa a hívásokat a hangpostára, egy másik számra vagy egy meghatalmazotthoz, illetve hogy egyszerre csengjenek ki a hívások az elsődleges telefonszámon és egy másodlagos számon (például mobileszközön, egy meghatalmazottnál vagy egy hívási csoportnál) is.

Összegyűjtött, feldolgozott vagy továbbított információk: A meghatalmazottak kijelölésekor a felhasználónak a konfigurálási folyamat során meg kell adnia a meghatalmazottak kapcsolattartási adatait. A meghatalmazottként beállított felhasználók értesítést kapnak, hogy a szervezeten belül valaki meghatalmazottként jelölte ki őket. Amikor a meghatalmazott az őt kijelölő személy nevében hívást fogad, ez utóbbi e-mailben értesítést kap erről az eseményről. Ez a szolgáltatás semmilyen adatot nem küld a Microsoftnak.

Az információk felhasználása: A Lync a meghatalmazott névjegykártyájának használatával teszi lehetővé, hogy hívásokat kezdeményezzen vagy fogadjon, valamint értekezleteket ütemezzen, illetve értekezletbe bekapcsolódjon annak a személynek a nevében, akinek a meghatalmazottja.

Választási lehetőségek, beállítás: A hívásmeghatalmazás alapértelmezés szerint ki van kapcsolva, és az alábbiak szerint engedélyezhető vagy tiltható le:

  1. Az Android-alapú Lync programban az Adataim lapon koppintson a Hívásátirányítás elemre.

  2. A Hívásátirányítás beállítási lapon a Hívásátirányítás csúszkát állítsa Be állapotba.

  3. Koppintson az Egyidejű csengetés vagy a Hívásátirányítás ide beállításra.

  4. A beállításlistában válassza a Meghatalmazottaim elemet.

Megjegyzés:  A mobileszközön csak az előzőleg definiált meghatalmazottak érhetők el, és a meghatalmazottak csak a Lync asztali ügyfélprogramból konfigurálhatók.

Vissza a lap tetejére

Ügyféloldali naplózás

A szolgáltatás leírása: Az ügyféloldali naplózással a felhasználó naplózhatja az Android-alapú Lync használatával kapcsolatos adatokat. Ezek az adatok az Android-alapú Lync problémáinak megoldásához használhatók.

Összegyűjtött, feldolgozott vagy továbbított információk: Ha engedélyezett az ügyféloldali naplózás, a Lync helyben menti az eszközre az eszközazonosítót, a felhasználó aliasát és tartományát, a jelenléti adatokat, az üzenetinformációkat, a bejelentkezési előzményeket és a partnerlistát, továbbá az ügyfél-konfigurációs adatokat. Ez a szolgáltatás nem menti a Lync-alapú beszélgetések tartalmát, és semmilyen adatot nem küld a Microsoftnak. A felhasználó hibaelhárítási célból azonban manuálisan engedélyezheti az adatküldést (lásd a Naplók küldése című szakaszt).

Az információk felhasználása: Az ügyféloldali naplókban összegyűjtött információkat a szervezet ügyfélszolgálata használhatja fel, illetve el lehet küldeni a Microsoftnak hibaelhárítási célból.

Választási lehetőségek, beállítás: Az ügyféloldali naplózás alapértelmezés szerint ki van kapcsolva, és az alábbiak szerint engedélyezhető vagy tiltható le:

  1. Az Android-alapú Lync programban az Adataim lapon koppintson a Beállítások elemre.

  2. A beállításlistában válassza a Naplózás elemet.

  3. A Naplózás beállítási lapon a Naplózás csúszkát állítsa Be állapotba.

Vissza a lap tetejére

Névjegykártya

A szolgáltatás leírása: A névjegykártyán a saját és a szervezeten belüli más személyek kapcsolattartási, jelenléti és tartózkodási hellyel kapcsolatos adatai jeleníthetők meg, de használható csevegőüzeneteken, e-mailen vagy telefonon keresztüli kommunikációra is.

Összegyűjtött, feldolgozott vagy továbbított információk: A névjegykártyán szereplő adatokat több helyről gyűjti össze a Lync. Az állandó adatok (köztük a név, az épület és az iroda száma) a vállalati címtárból (például az Active Directory tartományi szolgáltatásokból) származnak. A dinamikus adatokat (például a naptárbeli elfoglaltsági adatokat) a Microsoft Exchange Server biztosítja, a tartózkodási hely adatainak beolvasása pedig többféleképpen történik (lásd a Tartózkodási hely megosztása című szakaszt). A telefonszámok a vállalati címtárból olvashatók be, vagy a felhasználó manuálisan írja be őket, míg a jelenléti adatokat a Lync kezeli az Outlook naptárának használatával (ha a felhasználó ezt engedélyezte), vagy a felhasználó adja meg manuálisan. Ez a szolgáltatás semmilyen adatot nem küld a Microsoftnak.

Az információk felhasználása: A névjegykártyán szereplő adatokat a Lync Server megosztja a szervezeten belüli többi személlyel.

Választási lehetőségek, beállítás: A partnerek adatai a Lync asztali ügyfélprogramból kezelhetők.

Vissza a lap tetejére

Beszélgetési előzmények

A szolgáltatás leírása: A csevegőüzenetek tartalmát a beszélgetési előzmények tárolják az eszközön biztonságos formában.

Összegyűjtött, feldolgozott vagy továbbított információk: A Lync helyben menti az eszközre a beszélgetési előzmények közé a csevegőüzenetek tartalmát, valamint a hanghívások statisztikai adatait (így a dátumot, az időpontot, a hívás hosszát és a hívó adatait). A csevegőüzenetek Android-alapú Lync által létrehozott beszélgetési előzményeit nem menti a rendszer az Outlook Beszélgetés előzményei mappájába. Ez a szolgáltatás semmilyen adatot nem küld a Microsoftnak.

Az információk felhasználása: A Lync a főablak Csevegések lapján jeleníti meg ezeket az információkat, így a felhasználók megtekintés után akár folytathatják is múltbeli beszélgetéseiket.

Választási lehetőségek, beállítás: Az Android-alapú Lyncben a beszélgetési előzmények használatát a vállalati rendszergazda engedélyezi és tiltja le. Az előzmények törölhetők az alábbi módon:

  1. Az Android-alapú Lync programban az Adataim lapon koppintson a Hívásátirányítás elemre.

  2. A Hívásátirányítás beállítási lapon a Hívásátirányítás csúszkát állítsa Be állapotba.

  3. Koppintson az Egyidejű csengetés vagy a Hívásátirányítás ide beállításra.

  4. A beállításlistában válassza a Meghatalmazottaim elemet.

Segélyhívás (112)

Fontos:  Azt javasoljuk, hogy az Android-alapú Lync programmal NE hívjon segélyhívó számokat (Magyarországon például a 112-es számot). Az Android-alapú Lync ugyanis NEM tudja megállapítani a tényleges tartózkodási helyet, ezért ha az Android-alapú Lync használatával hív egy segélyhívó számot, a diszpécser NEM tudja meghatározni a hívó tartózkodási helyét. Ha segélyhívó számot szeretne tárcsázni az eszközén, zárja be az Android-alapú Lync programot, és használja az eszköz tárcsázóját.

Tartózkodási hely megosztása

A szolgáltatás leírása: A tartózkodási hely megosztásakor a Lync megosztja másokkal a felhasználó időzónaadatait a névjegykártya jelenléti szolgáltatását használva, feltéve, hogy engedélyezve van a bizalmassági mód (lásd a Bizalmassági mód című szakaszt).

Fontos:  Az Android-alapú Lync nem tudja megállapítani a tényleges földrajzi helyet, ezért nem szabad segélyhívó számokat hívni vele (Magyarországon például a 112-es számot). Ehhez használja az eszköz tárcsázóját.

Összegyűjtött, feldolgozott vagy továbbított információk: A rendszer beolvassa az időzónát a mobileszköz operációs rendszeréből, és megosztja a Lync-partnerekkel. Ez a szolgáltatás semmilyen adatot nem küld a Microsoftnak.

Az információk felhasználása: A tartózkodási hely megosztásakor partnerei és a szervezetbeli többi személy látni fogja a névjegykártyán, hogy Ön hol tartózkodik éppen. A jelenléti szolgáltatáson keresztül semmilyen más adatot (például a földrajzi helyet vagy a postacímet) nem oszt meg a rendszer.

Választási lehetőségek, beállítás: A tartózkodási hely megosztását a vállalati rendszergazda engedélyezi és tiltja le. A megosztás a Lync asztali ügyfélprogramból kezelhető.

Vissza a lap tetejére

Személyes kép

A szolgáltatás leírása: A Személyes kép szolgáltatás megjeleníti a felhasználó saját és a szervezetbeli partnerei fényképét.

Összegyűjtött, feldolgozott vagy továbbított információk: A személyes kép megosztására vonatkozó beállítások összegyűjtésével a program a képek megjelenítését és a felhasználó saját képének megosztását szabályozza. Csak az Active Directory tartományi szolgáltatásokban tárolt képek jeleníthetők meg az Android-alapú Lync programban. Ez a szolgáltatás semmilyen adatot nem küld a Microsoftnak.

Az információk felhasználása: A személyes kép célja a felhasználói felület testreszabása és a felhasználó saját képének megosztása másokkal.

Választási lehetőségek, beállítás: A személyes kép beállításai a Lync asztali ügyfélprogramból kezelhetők.

Vissza a lap tetejére

PowerPoint-alapú együttműködés

A szolgáltatás leírása: A PowerPoint-alapú együttműködés lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy online beszélgetés vagy értekezlet során megjelenítsenek, megnézzenek vagy széljegyzetekkel lássanak el PowerPoint-bemutatókat.

Összegyűjtött, feldolgozott vagy továbbított információk: Ha az értekezlet egy másik résztvevője oszt meg PowerPoint-bemutatót, az Android-alapú Lync felhasználói saját eszközükön tekinthetik meg azt, ám irányítását nem vehetik át, és nem is tudják használni a megosztott adatokat és tartalmat. Ez a szolgáltatás semmilyen adatot nem küld a Microsoftnak.

Az információk felhasználása: A megosztott információk az értekezletek résztvevői közötti videós együttműködéshez használhatók.

Választási lehetőségek, beállítás: Az Android-készüléket használók csak egy másik résztvevő által megosztott PowerPoint-bemutatót tekinthetnek meg. PowerPoint-bemutatók mobileszközről nem tölthetők fel, nem oszthatók meg, és nem is írható széljegyzet a bemutatóhoz.

Vissza a lap tetejére

Jelenléti adatok és partneradatok

A szolgáltatás leírása: A jelenléti és partneradatok révén a felhasználók megtekinthetik a szervezeten belüli személyek és saját (belső vagy külső) partnereik jelenléti és kapcsolatfelvételi adatait. A rendszergazda beállíthatja, hogy a Lync együttműködjön az Outlook és az Exchange Server alkalmazással, így a házon kívül tartózkodás idejére beállított üzenetek és más állapotadatok is megjeleníthetők (például az Outlook-naptárbeli elfoglaltsági adatok).

Összegyűjtött, feldolgozott vagy továbbított információk: A Lync Server alkalmazáshoz bejelentkezési e-mail címmel és jelszóval lehet csatlakozni. A felhasználó és a rendszergazda közzéteheti a felhasználó bejelentkezési címéhez kapcsolódó jelenléti állapotot és elérhetőségi adatokat. Ez a szolgáltatás semmilyen adatot nem küld a Microsoftnak.

Az információk felhasználása: Más Lync-felhasználók és -alkalmazások hozzáférhetnek a felhasználó jelenléti és partneradataihoz, hogy a hatékonyabb kommunikáció érdekében meghatározzák a felhasználó közzétett állapotát és egyéb információit.

Választási lehetőségek, beállítás: A jelenléti és partneradatok beállításai a Lync asztali ügyfélprogramból kezelhetők.

Vissza a lap tetejére

Bizalmassági mód

A szolgáltatás leírása: A bizalmassági mód beállítása lehetővé teszi, hogy a felhasználók meghatározzák, jelenléti állapotukat (például Elérhető, Elfoglalt, Ne zavarjanak stb.) milyen mértékben osztják meg a partnerlistájukon szereplő partnerekkel.

Összegyűjtött, feldolgozott vagy továbbított információk: A bizalmassági mód engedélyezése után a Lync lehetővé teszi a különböző felhasználói beállítások módosítását, így lehetőség van arra, hogy a felhasználó csak a partnerlistáján szereplő partnerekkel ossza meg a jelenléti adatait. Ez a szolgáltatás semmilyen adatot nem küld a Microsoftnak.

Az információk felhasználása: E beállítással a felhasználó meghatározhatja, hogy a program miként osztja meg a jelenléti adatokat.

Választási lehetőségek, beállítás: A bizalmassági mód alapértelmezés szerint ki van kapcsolva, és a vállalati rendszergazda engedélyezi és tiltja le. Kezelése a Lync asztali ügyfélprogramból lehetséges.

Vissza a lap tetejére

Küldés e-mailként

A szolgáltatás leírása: A Küldés e-mailként szolgáltatással az Android-alapú Lyncben folytatott beszélgetések előzményei mellékletben elküldhetők a felhasználó által megadott e-mail címre.

Összegyűjtött, feldolgozott vagy továbbított információk: A legutóbbi ötven bejövő és kimenő beszélgetés tartalmát a rendszer korlátlan ideig az eszközön elkülönített tárhelyen helyileg tárolja, kivéve ha 1) a felhasználó törli a beszélgetést, 2) a felhasználó eltávolítja az alkalmazást, vagy 3) egy új felhasználó bejelentkezik ugyanarra az eszközre. A Küldés e-mailként szolgáltatással küldött csevegőüzenet-előzményeket a rendszer e-mailként továbbítja a felhasználó által megadott e-mail címre. Ez a szolgáltatás semmilyen adatot nem küld a Microsoftnak.

Az információk felhasználása: A felhasználók e-mail mellékleteként elküldhetik a beszélgetéseik előzményeit a megadott e-mail címre, így a beszélgetések archiválási vagy megosztási célból elérhetők lesznek az eszközön kívül is.

Választási lehetőségek, beállítás: A Küldés e-mailként szolgáltatás csak akkor használható, ha engedélyezve van a felhasználó eszközén az e-mailezés. Az engedélyezésről és az e-mailezés konfigurálásáról az eszköz felhasználói útmutatója ír részletesen.

  1. A Csevegések lapon koppintson a törlendő beszélgetésre, és tartsa nyomva.

  2. A helyi menüben koppintson a Beszélgetés törlése parancsra.

  3. A beszélgetés törlésére szolgáló párbeszédpanelen koppintson az OK gombra.

A csevegőüzenetek beszélgetési előzményei az alábbi módon küldhetők el:

  1. A Beszélgetés ablakban nyissa meg a menüt.

  2. A menüben válassza a Küldés e-mailként parancsot.

  3. Adja meg a címzett e-mail címét, ha másnak szeretné elküldeni az előzményeket.

  4. Koppintson a Küldés elemre.

vagy

  1. A Csevegések lapon koppintson a küldendő beszélgetésre, és tartsa nyomva.

  2. A helyi menüben koppintson a Küldés e-mailként parancsra.

  3. Adja meg a címzett e-mail címét, ha másnak szeretné elküldeni az előzményeket.

  4. Koppintson a Küldés elemre.

Vissza a lap tetejére

Naplók küldése

A szolgáltatás leírása: A naplóküldési szolgáltatással a felhasználó elküldheti az ügyféloldali naplókat a Microsoftnak az esetleges hang- vagy csatlakozási problémák megoldása végett (lásd az Ügyféloldali naplózás című szakaszt).

Összegyűjtött, feldolgozott vagy továbbított információk: Ha engedélyezve van az ügyféloldali naplózás, a Lync csak az ügyféloldali naplózás során gyűjtött adatokat küldi el. A naplók elküldése nem automatikusan történik az eszközről, hanem csak akkor, ha azon engedélyezve van a naplózás (lásd az Ügyféloldali naplózás című szakaszt).

Az információk felhasználása: Az eszközről gyűjtött adatok célja a Lync problémáinak feltárása és megoldása, illetve a program működésének javítása.

Választási lehetőségek, beállítás: A Naplók küldése szolgáltatás csak akkor használható, ha engedélyezve van a felhasználó eszközén az e-mailezés. Az engedélyezésről és az e-mailezés konfigurálásáról az eszköz felhasználói útmutatója ír részletesen.

Az ügyféloldali naplók elküldésének módja a következő:

  1. Az Android-alapú Lync programban az Adataim lapon koppintson a Beállítások elemre.

  2. A beállításlistában koppintson a Naplózás elemre.

  3. A Naplózás beállítási lapon koppintson a Naplók küldése elemre.

  4. A megnyíló e-mail űrlapon, amelyhez a rendszer már csatolta a naplókat, írja be a címzett e-mail címét, és koppintson a Küldés elemre.

Vissza a lap tetejére

Bejelentkezési hibák jelentése

A szolgáltatás leírása: Ez a szolgáltatás automatikusan hibajelentést készít minden olyan alkalommal, amikor a felhasználó nem tud bejelentkezni a Lyncbe. A jelentés ezután elküldhető a Microsoftnak.

Összegyűjtött, feldolgozott vagy továbbított információk: A hibajelentéssel összegyűjtött információk közé tartozik a felhasználó internetkapcsolatának minősége, illetve a sikertelen bejelentkezési kísérletekből származó hibakód vagy kivételinformáció. A napló személyazonosításra alkalmas adatokat is tartalmazhat, ilyen például a felhasználó IP-címe és a SIP protokoll egységes erőforrás-azonosítója (URI). Ezeket az adatokat a Lync egyes esetekben elküldi a Microsoftnak.

Az információk felhasználása: A bejelentkezési hibákat tartalmazó jelentések adatait a bejelentkezési problémák megoldásához használja a Microsoft, és a használatukkal igyekszik feltérképezni a gyakori bejelentkezési problémákat és hibatrendeket, így javítva a Lync működését.

Választási lehetőségek, beállítás: Ez a szolgáltatás alapértelmezés szerint ki van kapcsolva, és a vállalati rendszergazda kezeli. Ő adja meg, hogy a Lync mindig vagy sose küldje el a bejelentkezési hibákról készült jelentéseket a Microsoftnak, de a felhasználóra is bízhatja a döntést.

A felhasználó az alábbi módon változtathatja meg a kapcsolódó beállításokat:

  1. A Lync főablakának jobb felső sarkában kattintson a Beállítások (fogaskerék) ikonra.

  2. A(z) Lync beállításai párbeszédpanelen válassza az Általános kategóriát.

  3. Jelölje be a Általános Lync-hibaadatok automatikus küldése a Microsoftnak jelölőnégyzetet, vagy törölje annak jelölését.

  4. Kattintson az OK gombra.

Egységesített partnertároló

A szolgáltatás leírása: Az egységesített partnertárolónak három fő funkciója van. Az Android-alapú Lync szoftverben csak az egyik, az egyesített keresés érhető el. Ez a funkció egyesíti a globális címlistát és a Lync partnerlistáját, így a partnerek keresésekor minden partnerről csak egy bejegyzés jelenik meg a találatokban.

Összegyűjtött, feldolgozott vagy továbbított információk: Az Android-alapú Lync összegyűjti a partneradatokat az Outlookból, az Active Directory tartományi szolgáltatásokból és a jelenléti szolgáltatásból, és belső használatra menti őket.

Az információk felhasználása: Az Outlook, az Active Directory tartományi szolgáltatások és a jelenléti szolgáltatás partneradatai az Android-alapú Lync felhasználói felületén jelennek meg.

Választási lehetőségek, beállítás: Az egységesített partnertároló beállításai a Lync asztali ügyfélprogramból kezelhetők.

Vissza a lap tetejére

Hangminőség javítása

A szolgáltatás leírása: A Lync adatokat küld a távoli feleknek minden olyan esetben, ha hívás közben eszköz- vagy hálózati hibát észlel, így jelezve, hogy a hangminőség esetleg nem kielégítő.

Összegyűjtött, feldolgozott vagy továbbított információk: Ha valamely eszközének beállításai miatt gyenge a hívás hangminősége (például visszhangzik vagy zajos), akkor a Lync a hívás többi résztvevőjét is tájékoztatja arról, hogy az Ön végpontján alkalmazott eszközbeállítások miatt romlik a hívás minősége. A hívás többi résztvevője csak arról kap értesítést, hogy Ön gyenge hangminőséget okozó eszközt használ. Arról nincs tudomásuk, hogy milyen eszközről van szó. Ez a szolgáltatás semmilyen adatot nem küld a Microsoftnak.

Az információk felhasználása: A hívás minősége a többieknek küldött információk segítségével javítható. Az előadó például elnémíthatja az Ön vonalát, ha Ön csak hallgatja a hívást.

Választási lehetőségek, beállítás: A Lync nem teszi lehetővé a hívásminőségi értesítések kikapcsolását.

Vissza a lap tetejére

További segítségre van szüksége?

További lehetőségeket szeretne?

Fedezze fel az előfizetés előnyeit, böngésszen az oktatóanyagok között, ismerje meg, hogyan teheti biztonságossá eszközét, és így tovább.

A közösségek segítségével kérdéseket tehet fel és válaszolhat meg, visszajelzést adhat, és részletes ismeretekkel rendelkező szakértőktől hallhat.

Hasznos volt ez az információ?

Mennyire elégedett a fordítás minőségével?
Mi volt hatással a felhasználói élményére?
Ha elküldi a visszajelzést, a Microsoft felhasználja azt a termékei és szolgáltatásai továbbfejlesztéséhez. Az informatikai rendszergazda képes lesz ezeket az adatokat összegyűjteni. Adatvédelmi nyilatkozat.

Köszönjük a visszajelzését!

×