Kiegészítés a Microsoft Lync 2010 Attendee adatvédelmi nyilatkozatához

Utolsó frissítés: 2010. október

Tartalom

Archiválás

Ügyféloldali naplózás

A Felhasználói élmény fokozása program

Az asztal és a programok megosztása

Az asztal és a programok irányításának megosztása

Értekezlet mellékletei

Kitárcsázás értekezleten

Szavazás

PowerPoint-alapú együttműködés

Rögzítés

A hangminőség javítása

Rajztáblaalapú együttműködés

Ez a lap a Microsoft Lync-termékek adatvédelmi nyilatkozatának kiegészítését tartalmazza. Az adott Microsoft Lync-alkalmazás vagy -szolgáltatás adatgyűjtési és felhasználási gyakorlatának megértéséhez olvassa el a Microsoft Lync-termékek adatvédelmi nyilatkozatát és ezt a kiegészítést is.

Az adatvédelmi nyilatkozat kiegészítése a saját vagy a vállalati hálózatban telepített Microsoft Lync 2010 Attendee szoftver üzembe helyezését és használatát taglalja. Ha szolgáltatásként futtatja a Microsoft Lync Server 2010 terméket (azaz egy harmadik fél – például a Microsoft – üzemelteti a szoftvert futtató kiszolgálókat), a rendszer az üzemeltetésben részt vevő harmadik félnek adatokat fog küldeni. Az elküldött adatok felhasználásának mikéntjéről a vállalat rendszergazdája vagy a szolgáltató ad bővebb felvilágosítást.

Archiválás

A szolgáltatás leírása: Az archiválási szolgáltatás lehetővé teszi a rendszergazdának a csevegés, az értekezletekkel kapcsolatos tevékenységek és tartalom, valamint a használati mutatók (például az értekezletek kezdési idejével és a csatlakozó résztvevőkkel kapcsolatos adatok) archiválását.

Összegyűjtött, feldolgozott vagy továbbított információ: Az archiválás a rendszergazda által beállított kiszolgálón tárolja a csevegőüzenetekből álló beszélgetések tartalmát, a csevegőszolgáltatás használatára vonatkozó információt, valamint az értekezletek tartalmát és adatait. A program nem küld adatokat a Microsoftnak.

Az információ felhasználása: A rendszergazda ezeket az adatokat a Lync 2010 Attendee vállalaton belüli alkalmazásának felügyeletéhez használhatja.

Választási lehetőségek, beállítás: Az archiválás alapértelmezés szerint ki van kapcsolva, és csak a szervezeti rendszergazdák kapcsolhatják be. Ha meg szeretné állapítani, hogy engedélyezhető-e az archiválási szolgáltatás, tekintse át a szervezet adatfelhasználási és adatellenőrzési szabályzatát.

Ügyféloldali naplózás

A szolgáltatás leírása: Az ügyféloldali naplózással a felhasználói profilban rögzítheti az Attendee program adott számítógépen történő használatával kapcsolatos adatokat. Ezek az adatok az Attendee programmal kapcsolatos problémák megoldásához lehetnek hasznosak.

Összegyűjtött, feldolgozott vagy továbbított információ: Ha a felhasználó vagy a rendszergazda engedélyezi az ügyféloldali naplózást, a program naplózza például az értekezletek tárgyát és helyét, az SIP protokoll használatával küldött és fogadott üzeneteket, az Attendee-alapú beszélgetések válaszüzeneteit és azok feladójának, illetve címzettjének adatait, valamint az üzenet által bejárt útvonalra vonatkozó adatokat. A rendszer nem ment adatokat arról az értekezletről, amelyhez az Attendee programmal csatlakozott a felhasználó, és nem küld automatikusan adatokat a Microsoftnak (a manuális adatküldés továbbra is lehetséges).

Az információ felhasználása: Az ügyféloldali naplók az Attendee programmal kapcsolatos problémák megoldásában lehetnek hasznosak.

Választási lehetőségek, beállítás: Az ügyféloldali naplózás alapértelmezés szerint ki van kapcsolva, és csak a vállalati rendszergazda kapcsolhatja be. Ha a rendszergazda nem tiltotta le a naplózás kezelhetőségét, a felhasználó bármikor módosíthatja a beállításokat a következő lépésekkel:

  1. Egy Attendee programbeli beszélgetés ablakában kattintson a Menü gombra, majd a Beállítások parancsra.

  2. Kattintson az Általános kategóriára, és jelölje be a Naplózás bekapcsolása a Lync Attendee programban és a Windows eseménynaplózás bekapcsolása a Lync Attendee programhoz jelölőnégyzetet.

  3. Kattintson az OK gombra.

A Felhasználói élmény fokozása program

A szolgáltatás leírása: Ha a programbeli részvétel mellett dönt, akkor a Felhasználói élmény fokozása program (CEIP) összegyűjti a hardverkonfigurációval kapcsolatos alapvető adatokat, valamint a Microsoft szoftvereivel és szolgáltatásaival kapcsolatos alapvető használati adatokat, amelyek alapján a Microsoft meg tudja határozni a különböző trendeket és használati mintákat. A program ezenkívül összegyűjti a felhasználónál jelentkező hibák típusát és számát, a szoftverek és a hardverek teljesítménymutatóit, valamint a szolgáltatások sebességadatait. Az összegyűjtött adatok között nem szerepel a felhasználó neve, címe, vagy más elérhetőségi adata.

Összegyűjtött, feldolgozott vagy továbbított információ: A Felhasználói élmény fokozása program engedélyezésekor az összegyűjtött adatokat automatikusan elküldi a program a Microsoftnak. A programban való részvétel esetén összegyűjtött, feldolgozott és továbbított adatokkal kapcsolatban a program adatvédelmi nyilatkozata nyújt tájékoztatást.

Az információ felhasználása: Ezt az információt a Microsoft szoftverei és szolgáltatásai minőségének, megbízhatóságának és teljesítményének javítására használja.

Választási lehetőségek, beállítás: A Felhasználói élmény fokozása program alapértelmezés szerint nincs bekapcsolva, hacsak a vállalat rendszergazdája nem engedélyezte. A program felajánlja a programban való részvétel lehetőségét az Attendee telepítőjében. Ha a rendszergazda nem tiltotta le a beállítások módosítását, a programra vonatkozó beállításokat bármikor megváltoztathatja a következő módon:

  1. Egy Attendee programbeli beszélgetés ablakában kattintson a Menü gombra, majd a Beállítások parancsra.

  2. Válassza az Általános lapot, és jelölje be az Engedélyezem a Microsoftnak a Lync Attendee használatára vonatkozó információk gyűjtését jelölőnégyzetet, vagy törölje annak jelölését.

  3. Kattintson az OK gombra.

Megjegyzés :  Ha a felhasználó már belépett az Attendee programba, és a rendszergazda ezt követően engedélyezi vagy tiltja le a Felhasználói élmény fokozása program használatát, az új beállítás csak az után lép életbe, hogy a felhasználó kilép az Attendee programból, majd újból csatlakozik az értekezlethez.

Az asztal és a programok megosztása

A szolgáltatás leírása: Ezzel a szolgáltatással megosztható a számítógép képernyője vagy az azon látható programablak az Attendee alkalmazást használó többi résztvevővel.

Összegyűjtött, feldolgozott vagy továbbított információ: Megosztási munkamenet indításakor (a megosztott tartalomtól függően) az értekezlet valamennyi résztvevője láthatja a megosztó személy képernyőjén megjelenített monitor(oka)t, a teljes asztalt vagy a szóban forgó programablakokat. A program nem küld adatokat a Microsoftnak.

Az információ felhasználása: Az asztal és a programok megosztása révén együttműködés kezdeményezhető a többi résztvevővel.

Választási lehetőségek, beállítás:

Az Attendee programban megkezdett értekezleten a következőképpen indítható el az asztal és a programok megosztása:

  1. Az Attendee programbeli beszélgetés ablakában kattintson a Megosztás gombra.

  2. A menüben kattintson az Asztal elemre, válasszon egy monitort (ha több monitort használ), vagy a Program elemre kattintva adjon meg legalább egy megosztandó programot.

Ha le szeretné állítani az asztal vagy egy adott program megosztását, tegye a következőket:

  • Kattintson a Megosztás befejezése lehetőségre a képernyő tetején látható megosztási sávon.

Fontos :  Az asztalon nyitva lévő és digitális jogkezeléssel védett dokumentumokat vagy képeket mindazok láthatják, akikkel megosztja számítógépe asztalát az Attendee alkalmazásban.

Az asztal és a programok irányításának megosztása

A szolgáltatás leírása: A megosztás felügyelete lehetőséget biztosít arra, hogy átadja az asztal vagy egy program irányítását a Microsoft Lync 2010 ügyfélprogramot vagy az Attendee alkalmazást egy másik számítógépen futtató személynek.

Összegyűjtött, feldolgozott vagy továbbított információ: Miután engedélyt adott egy másik felhasználónak az irányításra, az a személy közvetlenül saját billentyűzetével és egerével kezelheti a számítógépet vagy a kérdéses programot, és módosításokat is végrehajthat. Ön és az Attendee programot futtató többi felhasználó menet közben láthatják a végrehajtott módosításokat. A program nem küld adatokat a Microsoftnak.

Az információ felhasználása: Az Irányítás megosztása lehetőséggel (a megosztott tartalomtól függően) átadhatja másnak az asztal vagy a programok kezelését, és közben a többi résztvevővel együtt figyelheti a műveleteket.

Választási lehetőségek, beállítás:

Az asztal irányításának megosztásához a következőket kell tennie:

1.Indítsa el az asztal vagy egy program megosztását.

2.A képernyő tetején lévő megosztási sáv Irányítás átadása menüjében válassza azt a személyt, akinek át szeretné adni az irányítást.

Az asztal irányítását az alábbi módon vonhatja vissza a távoli féltől:

•A képernyő tetején lévő megosztási sáv Irányítás átadása menüjében kattintson az Irányítás visszavétele parancsra.

Értekezlet mellékletei

A szolgáltatás leírása: Az értekezletek résztvevőivel megoszthatók a mellékletként feltöltött fájlok.

Összegyűjtött, feldolgozott vagy továbbított információ: Az Attendee az értekezletek tartalmának érvényességét szabályozó házirendek vállalati rendszergazda által megadott beállításai szerint tárolja a mellékleteket. Az értekezletekbe feltöltött mellékleteket az értekezlet résztvevői letölthetik. A program nem küld adatokat a Microsoftnak.

Az információ felhasználása: Az értekezletekbe feltöltött mellékletekben lévő adatokat a Lync 2010-alapú értekezlet összes résztvevője megtekintheti és használhatja.

Választási lehetőségek, beállítás:

Az előadók az értekezlet résztvevőinek szerepköre szerint (szervező, előadók vagy mindenki) korlátozhatják a mellékletek elérhetőségét. Ha egy adott melléklet nem érhető el, a mellékletlistában sem jelenik meg.

Kitárcsázás értekezleten

A szolgáltatás leírása: E szolgáltatás révén az értekezleten részt vevő Attendee-felhasználók nyilvános telefonhálózathoz tartozó számot vehetnek fel egy már megkezdett audiovizuális értekezletbe.

Összegyűjtött, feldolgozott vagy továbbított információ: Amikor a nyilvános telefonhálózatot használó és az audiovizuális értekezletre meghívott személy fogadja a hívást, készülékén megjelenik az értekezlet összehívójának hívóazonosítója (tehát nem feltétlenül annak a személynek a hívóazonosítója, aki meghívta az értekezletre). A hívás fogadása után a hívott fél azonnal csatlakozhat az értekezlethez.

Az információ felhasználása:

A program az értekezlet összehívójának hívóazonosítóját küldi el a nyilvános telefonhálózatot használó meghívandó személynek.

Választási lehetőségek, beállítás:

E szolgáltatás beállítására és felügyeletére sem a vállalat felhasználóinak, sem pedig a vállalati rendszergazdának nincs lehetősége. Mielőtt a nyilvános telefonhálózatot használó személyt meghívná az audiovizuális értekezletre, küldjön neki e-mailt vagy kezdeményezzen vele csevegést, így a meghívandó személy eldöntheti, hogy részt kíván-e venni az értekezleten, és nem is éri váratlanul a felkérés. A hívott fél dönthet úgy is, hogy nem fogadja a hívást.

Szavazás

A szolgáltatás leírása: Az Attendee felhasználói értekezlet közben szavazást kezdeményezhetnek, és összegyűjthetik a résztvevők név nélkül adott válaszait.

Összegyűjtött, feldolgozott vagy továbbított információ: Az egyéni szavazatok név nélküliek. A szavazás összesített eredményét minden előadó láthatja, és az összes résztvevőnek meg is mutathatják azt. A Lync Server 2010 az értekezletek tartalmának érvényességét szabályozó házirendek vállalati rendszergazda által megadott beállításai szerint tárolja a szavazatokat. A program nem küld adatokat a Microsoftnak.

Az információ felhasználása: A szavazással hatékonyabbá tehető az együttműködés, hiszen az előadók gyorsan meghatározhatják, hogy a résztvevők mit részesítenek előnyben.

Választási lehetőségek, beállítás:

  • Ha a szavazásban nem mindenki vehet részt, az előadók a résztvevők szerepköre szerint (szervező, előadók vagy mindenki) korlátozhatják a szavazás lehetőségét. Amennyiben a felhasználó nem szavazhat, a meg nem osztott tartalomlistájában nem látható a szavazási lehetőség, és nem is mentheti számítógépére a szavazást.

  • Az előadók megnyithatják és lezárhatják a szavazást, és bármikor törölhetik annak eredményét.

PowerPoint-alapú együttműködés

A szolgáltatás leírása: A Microsoft PowerPoint-alapú együttműködésnek köszönhetően az Attendee felhasználói levetíthetik, megtekinthetik és széljegyzetekkel láthatják el az online értekezleteken megnyitott PowerPoint-bemutatókat.

Összegyűjtött, feldolgozott vagy továbbított információ:

A PowerPoint-alapú együttműködést a felhasználói műveletek teszik lehetővé – legyen szó a tartalom feltöltéséről, a bemutatókban történő navigálásról vagy a bemutatók széljegyzetekkel való kiegészítéséről. Az értekezleten bemutatott fájlok valamennyi résztvevőhöz eljutnak, akik közvetlenül a helyi számítógép egyik mappájából nyithatják meg azokat. A fájl tulajdonosa vagy az előadó személy korlátozhatja a fájl mentésére jogosultak körét, ám ez nem akadályozza a fájl megnyitását és megtekintését.

A Lync Server az értekezletek tartalmának érvényességét szabályozó házirendek szervezeti rendszergazdák által megadott beállításai szerint tárolja a PowerPoint-fájlokat. A szolgáltatás nem küld adatokat a Microsoftnak.

Az információ felhasználása: A PowerPoint használatával végzett együttműködés révén az értekezlet résztvevői hathatós bemutatókat készíthetnek, és visszajelzéseket is gyűjthetnek.

Választási lehetőségek, beállítás:

  • Előadóként a résztvevők szerepköre szerint (csak szervezők, mindenki vagy senki) a következő lépésekkel korlátozhatja a széljegyzetkészítésre jogosultak körét:

    1. A beszélgetési ablak Csatlakozási adatok és értekezletbeállítások párbeszédpaneljén kattintson az Értekezlet beállításai elemre.

    2. A Jogosultságok csoport Jegyzetelési jogosultságok legördülő listájában válasszon beállítást.

    3. Kattintson az OK gombra.

  • Az alábbi műveletsorral előadóként megakadályozhatja azt is, hogy a résztvevők megtekintsék a bemutatóban nem szereplő diákat:

    1. A Csatlakozási adatok és értekezletbeállítások párbeszédpanelen kattintson az Értekezlet beállításai elemre.

    2. A Jogosultságok csoport Megtekintés magánjellegűen legördülő listájában válasszon beállítást.

    3. Kattintson az OK gombra.

Megjegyzés :  Ez a jogosultság a résztvevők szerepköre szerint (csak szervezők, mindenki vagy senki) állítható be.

  • Ha a PowerPoint-bemutatót nem osztják meg, az előadók a résztvevők szerepköre szerint (szervező, előadók vagy mindenki) korlátozhatják a bemutató elérhetőségét. Amennyiben nem érhető el a kérdéses PowerPoint-bemutató, úgy az a megosztása nélkül a tartalomlistában sem jelenik meg, így a helyi számítógépre sem lehet menteni.

Rögzítés

A szolgáltatás leírása: Ezzel a szolgáltatással a Lync alkalmazást használó előadók rögzíthetik a Lync-alapú értekezletek összes mozzanatát, köztük azt, hogy kik vesznek részt az értekezleten, milyen hang- és videoanyag része az értekezletnek, mi a tartalma a csevegőüzeneteknek, milyen programokat osztanak meg, mely PowerPoint-bemutatókra kerül sor, milyen szavazás zajlik, illetve hogy milyen fénymásolatokat adtak ki és mi kerül fel a rajztáblára. Ha az összehívó vagy az előadók szüneteltetik vagy leállítják saját felvételüket, az a folyamatban lévő többi felvételre nincs hatással.

Összegyűjtött, feldolgozott vagy továbbított információ:

Az előadók által rögzített felvételeket azok számítógépére menti a program. A felvételből létrehozott további videofájlok alapértelmezés szerint az előadó helyi számítógépére kerülnek, de a felvételt készítő előadó más célszámítógépet is megadhat. Ha a felhasználók tartalmat szeretnének feltölteni egy értekezletbe, az ezt lehetővé tévő engedély azokra a felvételekre vonatkozik, amelyeket a kérdéses felhasználók vagy más felhasználók készítettek.

Ha hiba történik a felvétel közzététele során, a rögzítés szüneteltetése közben felvett adatok esetleg akaratlanul bekerülhetnek a felvételbe. Ha a közzétételi fázis bármely része sikertelen (ezt a Felvételkezelő figyelmeztető üzenetei jelzik), a felvételeket még akkor sem szabad eljuttatni másokhoz, ha a lejátszás valamilyen formában lehetséges.

Az információ felhasználása:

A felvételt bárki lejátszhatja, akinek van hozzáférése a felvételt tároló helyhez.

Választási lehetőségek, beállítás:

A rögzítés lehetősége alapértelmezés szerint ki van kapcsolva, és csak a vállalati rendszergazda engedélyezheti. Az értekezletekhez történő engedélyezés után az értekezlet valamennyi előadója kezdeményezheti a rögzítést. A rögzítés indításakor a kompatibilis ügyfélprogramot és eszközöket használó résztvevők értesítést kapnak. A rögzített munkamenetben részt vevő, ám az alábbi nem kompatibilis ügyfélprogramok vagy eszközök bármelyikét használó résztvevők szerepelni fognak a felvételen, de értesítést nem kapnak arról.

Nem kompatibilis ügyfélprogramok:

  • Microsoft Office Communicator 2007 R2

  • Microsoft Office Communicator 2007

    • Microsoft Office Communicator Web Access (2007 R2)

    • Microsoft Office Communicator Web Access (2007)

  • Microsoft Office Communications Server 2007 R2 Attendant

Nem kompatibilis eszközök:

  • Microsoft Office Communicator 2007 R2 Phone Edition

  • Microsoft Office Communicator 2007 Phone Edition

Az igénybe vett eszköztől vagy ügyfélprogramtól függetlenül az értekezleten teljes képernyős videolejátszást használó résztvevők sem kapnak értesítést a rögzítés megkezdéséről mindaddig, amíg vissza nem lépnek a beszélgetési ablakba.

A hangminőség javítása

A szolgáltatás leírása: Ha az Attendee hívás közben az eszközökkel, a hálózattal vagy a számítógéppel kapcsolatos problémákat észlel, értesítésekkel segít a hívás minőségének javításában.

Összegyűjtött, feldolgozott vagy továbbított információ: Ha valamely eszköz beállításai rossz hangminőséget eredményeznek hívás közben (például visszhangos vagy zajos a hívás), az Attendee értesíti a felhasználót és a hívás többi résztvevőjét, hogy a hívás rossz minőségét a felhasználó egyik rosszul beállított eszköze okozza. A többi résztvevő csak a gyenge hangminőségért felelős eszköz használatáról értesül, az eszköz típusát nem közli velük a rendszer. A program nem küld adatokat a Microsoftnak.

Az információ felhasználása: A hívás résztvevőinek elküldött információ segít javítani a hívás hangminőségét. Az előadók elnémíthatják például azok mikrofonját, akik csak hallgatják a beszélgetést.

Választási lehetőségek, beállítás: Az Attendee nem teszi lehetővé a hívás hangminőségéről tájékoztató üzenetek kikapcsolását.

Rajztáblaalapú együttműködés

A szolgáltatás leírása: Ez a szolgáltatás virtuális rajztáblák megosztását és online értekezletek közben széljegyzetekkel történő kiegészítését teszi lehetővé az Attendee programban.

Összegyűjtött, feldolgozott vagy továbbított információ: A rajztáblákon beírt széljegyzeteket az összes résztvevő látni fogja. A Lync Server az értekezletek tartalmának érvényességét szabályozó házirendek beállításai szerint tárolja a rajztáblákat. A szolgáltatás nem küld adatokat a Microsoftnak.

Az információ felhasználása: A rajztáblaalapú együttműködés hatékonyabb közös munkát eredményez, hiszen az értekezleten részt vevők megvitathatják elképzeléseiket, ötletgyűjtést kezdeményezhetnek, jegyzetelhetnek és így tovább.

Választási lehetőségek, beállítás: Ha a rajztáblát nem mindenki tekintheti meg, az előadók a résztvevők szerepköre szerint (szervező, előadók vagy mindenki) korlátozhatják a rajztábla elérhetőségét. Amennyiben a felhasználó nem jogosult megtekinteni egy adott rajztáblát, úgy az a tartalomlistában sem jelenik meg, így a helyi számítógépre sem lehet menteni.

Vissza a lap tetejére

Ismeretek bővítése
Oktatóanyagok megismerése
Új szolgáltatások listájának lekérése
Részvétel az Office Insider programban

Hasznos volt az információ?

Köszönjük a visszajelzését!

Köszönjük visszajelzését. Jobbnak látjuk, ha az Office egyik támogatási szakemberéhez irányítjuk.

×