Időértékek összegzése és kivonása

Előfordulhat, hogy össze szeretne adni, illetve ki szeretne vonni egymásból két különböző időpontot, hogy megkapja a teljes időt, vagy a különbséggel meghatározza, hogy mennyi időt töltött el egy projekttel. Szerencsére egyszerű képleteket használva az Excellel könnyen összeadhatók és kivonhatók egymásból az időpontok.

Idő összegzése

Tegyük fel, hogy szeretné tudni, hogy két feladat elvégzése hány órát és percet fog igénybe venni. Saját becslése szerint az első feladat 6 órát és 45 percet vesz majd igénybe, a második pedig 9 órát és 30 percet.

  1. Írja be a 6:45 értéket a B2 cellába, a 9:30 értéket pedig a B3 cellába.

  2. Írja be az =B2+B3 képletet a B4 cellába, majd nyomja le az Enter billentyűt.

    Két feladat ideje összeadva

    A két feladat befejezéséhez a visszaadott érték összesen 16 óra és 15 perc.

    Tipp :  A számok összesítésére szolgáló AutoSzum függvénnyel időértékeket is összeadhat. Jelölje ki a B4 cellát, majd a Kezdőlap lapon válassza az AutoSzum függvényt. A képlet ehhez hasonlóan néz majd ki: =SZUM(B2:B3). Nyomja le az Enter billentyűt az eredmény beolvasásához: 16 óra és 15 perc

Nos, az eddigiek nem okoztak nehézséget, de ha a kapott érték 24 óránál több, akkor egy további lépésre is szükség van. A képlet eredményének megjelenítéséhez speciális formátumot kell alkalmazni.

24-nél több óra összeadása

  1. Írja be a 12:45 értéket a B2 cellába, a 15:30 értéket pedig a B3 cellába.

  2. Írja be az =B2+B3 képletet a B4 cellába, majd nyomja le az Enter billentyűt.

    A 24 óra feletti időösszeg eredménye a váratlan 4:15 érték

    Az eredmény 4:15, amely nem felel meg a várt értéknek.

  3. A 24 óra feletti időtartam helyes megjelenítéséhez jelölje ki a B4 cellát.

  4. A Kezdőlap lap Cellák csoportjában válassza a Formátum gombot, majd a Cellák formázása parancsot.

    A Formátum gomb és a Cellák formázása gomb a menüben a Kezdőlap lapon

  5. Kattintson a Cellák formázása párbeszédpanel Egyéni pontjára a Kategória listában.

  6. A Típus mezőben a formátumok listájának tetején írja be az [ó]:pp;@értéket, majd kattintson az OK gombra.

    Figyelje meg, hogy az [ó] után kettőspont, a pp után pedig pontosvessző található.

    Az eredmény 28 óra 15 perc. A formátumot később is megtalálja a Típus listában, ha szüksége van rá.

Idő kivonása

Tegyük fel, hogy Ön és a barátai tudják a kezdési és befejezési időpontjaikat egy önkéntes projektben, és szeretnék tudni, hogy mennyi időt töltöttek vele. Más szóval, kíváncsi az eltelt időre, amely a két időpont közötti különbség.

  1. A B2 cellába írja be a kezdési időpontot, írjon be egy szóközt, írja be a „de ” karaktereket, ha a délelőttöt, és a „du” karaktereket, ha a délutánt szeretné jelezni, majd nyomja le az Enter billentyűt.

  2. A C2 cellába írja be a befejezési dátumot, beleértve a „de ” és a „du” karaktereket, majd nyomja le az Enter billentyűt.

  3. Írja be a többi kezdési és befejezési időpontot a barátai, Péter és László esetén.

  4. A D2 cellában vonja ki egymásból a befejezési és a kezdési időpontot a következő képlet beírásával: =C2-B2, majd nyomja le az Enter billentyűt.

    Eltelt idő meghatározása két időpont különbségével

  5. Kattintson a Cellák formázása párbeszédpanel Egyéni pontjára a Kategória listában.

  6. Kattintson a Típus lista ó:pp (óra és perc) formátumára, majd kattintson az OK gombra.

    Most láthatja, hogy Richárd 3 órát és 45 percet dolgozott.

    Időtartamok listája a D oszlopban

  7. Péter és László eredményének kiszámításához másolja a képletet úgy, hogy a D2 cellára kattint, majd a D4 cellába húzza a képletet.

    A képlettel együtt a D2 cellában lévő formázást is másolja.

A 24 óránál több idő kivonása

Ha összesen több mint 24 órát kitevő két időérték különbségét szeretné meghatározni, akkor speciális formátumot kell létrehoznia.

24 óra feletti időtartam

  1. A fenti példában kattintson a B1 cellára, majd húzza a B2 cellára, így egyszerre mindkét cellára alkalmazhatja a formátumot.

  2. Kattintson a Cellák formázása párbeszédpanel Egyéni pontjára a Kategória listában.

  3. A Típus mezőben a formátumok listájának tetején írja be a h/n/éééé ó:pp de/du értéket.

    Figyelje meg, hogy üres szóköz található az éééé és a pp végén.

    Ha legközelebb szüksége lesz az új formátumra, akkor megtalálja a Típus listában.

  4. Írja be a B1 cellába a kezdési időpontot az évvel, hónappal és nappal, az óra és perc, valamint a „de” vagy „du” érték megadásával.

  5. Tegye ugyanezt a záró dátummal a B2 cellában.

  6. A B3 cellába írja be a képletet =(B2-B1)*24.

    Az eredmény 31,5 óra.

Ismeretek bővítése
Oktatóanyagok megismerése
Új szolgáltatások listájának lekérése
Részvétel az Office Insider programban

Hasznos volt az információ?

Köszönjük a visszajelzését!

Köszönjük visszajelzését. Jobbnak látjuk, ha az Office egyik támogatási szakemberéhez irányítjuk.

×