Erőforrásszintek simítása párbeszédpanel

Az Erőforrásszintek simítása párbeszédpanelen megadhatja, hogy hogyan szeretné simítani az erőforrásokat, és el is indíthatja a simítási folyamatot. A Microsoft Project ennek a párbeszédpanelnek a beállításai alapján simítja a túlterhelt erőforrásokat a tevékenységek késleltetésével és megszakításával. Az alábbiakra van lehetősége:

  • Megadhatja, hogy a Project hogyan végezzen simítást: automatikusan (amint túlterhelést észlel) vagy manuálisan (csak a Simítás végrehajtása gombra kattintáskor).

  • Jelezheti, hogy az erőforrásoknak mennyire kell túlterheltnek lenniük (például egy órával, nappal vagy héttel) ahhoz, hogy simítandóként kezelje őket a program.

  • Megadhatja a feltételeket annak a sorrendnek a beállításához, amely szerint a program ellenőrzi a tevékenységek túlterheltségét és a simítás szükségességét.

A párbeszédpanel helye

Kattintson a menüszalag Erőforrások lapján lévő Szint csoportban a Simítási beállítások gombra.

Részletek

Simítási számítások szakasz

Automatikus:    Simítja az erőforrásokat azonnal, ha egy feladat vagy erőforrás olyan módon frissül, amely a túlterhelését okozza. Ez abban az esetben igaz, ha a Project automatikus számítási módra van állítva, mely az alapértelmezett beállítás. Ha a Project kézi számítási módra van állítva, az erőforrásokat csak akkor simítja, ha Ön az Azonnali kiszámítás parancsot választja. A számítási mód megadásához válassza a Fájl > Beállítások lehetőséget, váltson az Ütemezés beállításlapra, és a Számítás szakaszban állítsa a Projekt számítása minden szerkesztés után beállítást a Be értékre.

Ha a projektje nagy méretű, az automatikus simítás lelassíthatja az ütemezésben való munkát. Automatikus simítás választása esetén törölje a jelet a Simítási értékek törlése simítás előtt jelölőnégyzetből. Ez a jelölőnégyzet alapértelmezés szerint be van jelölve, de ha automatikusan végezteti a simítást, akkor az értékek törlése jelentősen befolyásolhatja az ütemezési teljesítményt.

Kézi:    Lehetővé teszi, hogy Ön határozza meg, mikor simítsa a Project az erőforrásokat. Kézi simítás esetén az erőforrásokat csak akkor simítja a program, ha megnyitja az Erőforrásszintek simítása párbeszédpanelt, és a Minden simítása gombra kattint. Ez az alapértelmezett beállítás.

Túlterhelések keresése [időtartam] alapján:    Beállítja, hogy a simítás mikor lépjen közbe. Válasszon egy időtartamot annak megadásához, hogy a program milyen érzékenységgel észlelje a túlterheléseket. A választott időtartamtól függően előfordulhat, hogy egy erőforrás túlterheltnek tűnik, mégsem látható piros színű rész a szintjelzőben.

Tegyük fel például, hogy van két darab 1 napos tevékenysége, melyek ugyanazon a napon kezdődnek és fejeződnek be, és ugyanahhoz az erőforráshoz vannak társítva. Az erőforrás ez esetben túl van terhelve 8 órával. Ha a túlterhelés megállapításának időtartamaként a Napok lehetőséget választja, akkor ezt az erőforrást a program túlterheltként észleli, és simítja.

Ha azonban a túlterhelés megállapításának időtartamaként a Hetek lehetőséget választja, és az adott erőforrás rendelkezésre állása a szokásos heti 40 óra, akkor az erőforrást a program nem észleli túlterheltként, és nem simítja. Ennek az oka az, hogy a 16 órányi összmunka nem haladja meg az erőforrás egy héten belüli 40 órás rendelkezésre állását.

Időtartamok

Percek:    Simítja az erőforrásokat, ha az erőforráshoz ütemezett munka legalább egy perccel meghaladja az erőforrás szokásos rendelkezésre állását.

Órák:    Simítja az erőforrásokat, ha az erőforráshoz ütemezett munka legalább egy órával meghaladja az erőforrás szokásos rendelkezésre állását.

Napok:    Simítja az erőforrásokat, ha az erőforráshoz ütemezett munka legalább egy nappal meghaladja az erőforrás szokásos rendelkezésre állását az adott napra vonatkozóan.

Hetek:    Simítja az erőforrásokat, ha az erőforráshoz ütemezett munka legalább egy héttel meghaladja az erőforrás szokásos rendelkezésre állását az adott hétre vonatkozóan.

Hónapok:    Simítja az erőforrásokat, ha az erőforráshoz ütemezett munka legalább egy hónappal meghaladja az erőforrás szokásos rendelkezésre állását az adott hónapra vonatkozóan. Ez az alapértelmezett beállítás.

Simítási értékek törlése simítás előtt:    Bejelölése esetén a program törli a korábbi simítás eredményeként létrejött és manuálisan beírt simítási késleltetéseket, mielőtt végrehajtaná a következő simítási műveletet.

Ha az Automatikus számítási beállítást választotta, javasoljuk, hogy törölje a jelet a Simítási értékek törlése simítás előtt jelölőnégyzetből. Ez növeli az ütemezés számítási teljesítményét, és az inkrementális simítást is lehetővé teszi. Utóbbi azt jelenti, hogy a korábban már simított tevékenységek változatlanok maradnak, és csak az új túlterheléseket ütemezi át a program. Ez a jelölőnégyzet alapértelmezés szerint be van jelölve.

Simítási tartomány szakasz

Ebben a szakaszban megadhatja, hogy a teljes projektet szeretné-e simítani, vagy pedig csak a bizonyos időtartományba eső tevékenységeket.

Teljes projekt simítása:    A program a projekt teljes időtartamában simítja a túlterhelt erőforrásokat.

Simítás – Kezdés és Befejezés:    Megadja, hogy a program mely dátumtartományban simítsa az erőforrásokat. Írja be a Kezdés mezőbe a kezdő dátumot, a Befejezés mezőbe pedig a befejezési dátumot. Ha megadja a simítandó dátumtartományt, azzal elkerülheti a projekt olyan dátumtartományainak újrasimítását, amelyek simításával már elégedett.

Túlterhelés feloldása szakasz:

Simítási sorrend:    Megadja, hogy a Project milyen sorrendben késleltesse vagy válassza ketté a túlterhelést okozó tevékenységeket. Miután a Project megállapította, hogy mely tevékenységek okoznak túlterhelést, és hogy mely tevékenységeket lehet késleltetni, az itt megadott sorrend szerint végzi el a szükséges műveleteket.

A Tevékenység adatai párbeszédpanelen megadhatja a tevékenységek prioritását. Ehhez váltson az Általános lapra, és írja be a kívánt értéket a Prioritás mezőbe. A megadott értéknek a 0 és 1000 közötti tartományba kell esnie, melyben a 0 jelenti a legkisebb prioritást, az 1000 pedig a legnagyobb prioritást (utóbbi esetén a tevékenység sosem lesz simítva). Az alapértelmezett prioritás 500.

Ha több projektben használja az erőforrásait, akkor a projektekhez is állíthat be prioritást a Projekt adatai párbeszédpanelen. Ehhez kattintson a menüszalag Projekt lapján a Projekt adatai gombra, majd írja be a kívánt értéket a Prioritás mezőbe.

A simítási sorrend beállításai

Csak azonosító:    A Project más feltételek figyelembe vétele előtt a legmagasabb értékű azonosítóval rendelkező tevékenységeket késlelteti.

Szokásos:     A Project a következők figyelembe vételével állapítja meg, hogy mely tevékenységeket simítson, és milyen módon: megelőző kapcsolatok, tartalékidő (a több tartalékidővel rendelkező tevékenységeket késlelteti először), dátumok (a későbbi kezdő dátummal rendelkező tevékenységeket késlelteti először), prioritások és kényszerek. Ez az alapértelmezett beállítás.

Prioritás, szokásos:    A Project először a prioritás, majd a megelőző tevékenységgel való kapcsolat, a tartalékidő, a dátumok és a kényszerek alapján határozza meg, hogy mely tevékenységeket simítson, és milyen módon.

Simítás csak az elérhető tartalékidőn belül:    Meggátolja a projekt befejezési idejének késleltetését. Ha bejelöli ezt a jelölőnégyzetet, akkor számos projekt esetén, hacsak nincs jelentős tartalékidő megadva, nem fog nagy változást látni a simítás után. Ez a jelölőnégyzet alapértelmezés szerint nincs bejelölve.

Tevékenység egyéni hozzárendelései is módosulhatnak simításkor:    Bejelölése esetén a simítás igazodhat ahhoz, ha egy erőforrás egy tevékenységen más, ugyanazon a tevékenységen dolgozó erőforrásoktól függetlenül dolgozik. Ez egy globális, minden tevékenységre vonatkozó beállítás, mely alapértelmezés szerint be van kapcsolva. Ha szeretné szelektíven engedélyezni a simítást bizonyos tevékenységek egyes hozzárendelésein, hozzáadhatja a „Hozzárendelések simítása” mezőt a tevékenységlaphoz, majd beállíthatja az Igen vagy a Nem értéket a mezőhöz.

A hátralévő munka megszakítható simításkor:    Lehetővé teszi, hogy a simítás megszakítsa a tevékenységeket a tevékenységek vagy hozzárendelések hátralévő munkájának kettéválasztásával. Ez egy globális, minden tevékenységre vonatkozó beállítás, mely alapértelmezés szerint be van kapcsolva. Ha szeretné szelektíven engedélyezni a simításnak a hátralévő munka kettéválasztását bizonyos tevékenységeknél, hozzáadhatja a „Simításkor megszakítható” mezőt a tevékenységlaphoz, majd beállíthatja az Igen vagy a Nem értéket a mezőhöz.

Tervezett foglalású erőforrások simítása:    Belefoglalja a simítási folyamatba a tervezett erőforrásokat használó tevékenységeket is a megerősített erőforrásokat használók mellett. Alapértelmezés szerint ez a jelölőnégyzet üres, mely azt jelenti, hogy a tervezett erőforrások nem részei a simításnak.

Kézzel ütemezett tevékenységek simítása:    Jelölje be ezt a jelölőnégyzetet, ha azt szeretné, hogy a manuálisan ütemezett tevékenységeket is módosítsa a simítás.

Parancsgombok

Simítás törlése:    Törli a simítás által létrehozott késleltetéseket és kettéválasztásokat.

Minden simítása:    Megkezdi az erőforrások simítását az erőforrás-konfliktust okozó tevékenységek késleltetésével vagy kettéválasztásával. Ha erőforrásnézetben végez simítást, akkor először megjelenik a Simítás végrehajtása párbeszédpanel, melyen megadhatja, hogy az összes erőforrást vagy csak a kijelölteket szeretné-e simítani.

Megjegyzés : 

  • A simítási művelet elindításakor a Project egymás után ellenőrzi az erőforrásokat. Ha egy erőforrás túlterhelt, a Project megkeresi a túlterhelést okozó tevékenységeket, és azonosítja, hogy melyeket lehet késleltetni. A Project nem késlelteti azokat a tevékenységeket, amelyek a következők egyikével rendelkeznek:

    • „Kezdés ekkor” vagy „Befejezés ekkor” kényszer

    • „Minél később” kényszer, ha a projekt a kezdő dátumtól van ütemezve

    • „Minél korábban” kényszer, ha a projekt a befejező dátumtól van ütemezve

    • 1000 értékű prioritás, mely letiltja a simítást

    • Egy tényleges kezdő dátum. Azonban mindaddig, amíg A hátralévő munka megszakítható simításkor jelölőnégyzet be van jelölve, a hátralévő munkák kettéválaszthatók simítás céljából.

      A Project, miután meghatározta, hogy mely tevékenységek késleltethetők, kiválasztja a késleltetendő tevékenységet annak függőségei, kezdő dátuma, prioritása és kényszerei alapján.

  • Ha szeretné megtekinteni, hogy a simítás milyen módosításokat végzett a tevékenységeken, válassza a menüszalag Nézet lapján lévő Tevékenységnézetek csoportban a Gantt-diagram > További nézetek > Simítási Gantt lehetőséget, és kattintson az Alkalmaz gombra. A tevékenységeit a Simítási Gantt diagramon áttekintve láthatja a simítás eredményét, és hogy a simítás mennyi késleltetést adott a tevékenységekhez.

  • Ha késleltet egy tevékenységet akár erőforrás-simítással, akár kézi késleltetéssel, akkor jellemzően eltávolíthatja a késleltetést, ha a Simítás törlése gombra kattint az Erőforrásszintek simítása párbeszédpanelen. Tegyük fel azonban, hogy egy tevékenységet a program kettéválaszt vagy késleltet a simítás végrehajtásakor, majd Ön a tevékenység prioritását az 1000 (simítás tiltása) értékre állítja. Ha a Simítás törlése gombra kattint az Erőforrásszintek simítása párbeszédpanelen, akkor ez esetben a simítási késleltetést vagy kettéválasztást a program nem távolítja el.

Ismeretek bővítése
Oktatóanyagok megismerése
Új szolgáltatások listájának lekérése
Részvétel az Office Insider programban

Hasznos volt az információ?

Köszönjük a visszajelzését!

Köszönjük visszajelzését. Jobbnak látjuk, ha az Office egyik támogatási szakemberéhez irányítjuk.

×