A SharePoint Online kisegítő lehetőségeinek újdonságai

Elsődleges fontosságú számunkra, hogy a SharePoint Online könnyen használható, rugalmas és hozzáférhető legyen mindenki, így a fogyatékosok számára is. Meghallgattuk a SharePoint Online felhasználóinak véleményét, és a visszajelzések alapján továbbfejlesztettünk bizonyos funkciókat.

2016 augusztusában kiadtuk az év első felében megjelent fejlesztések frissített változatát. Ide tartozik a SharePoint kezdőlapja, dokumentumtárai, a webhely tartalmának lapja és az iOS SharePoint Online mobilapp.

2017. januárban szeretnénk beszámolni az azóta teljesített célokról, aminek keretében bejelentjük az új lapszerkesztési és -közzétételi felületet, hatékonyabb szerzőségi és navigációs funkciókat a csapatwebhelyekhez, az új webhelykészítő varázslót és újratervezett listákat. Bővítettük a mobileszközökön elérhető kínálatunkat is, amely immár magában foglalja az Android-eszközökre és a Windows Phone-telefonra készült SharePoint mobilappot.

Listák

Az újratervezett SharePoint Online-listák révén a csapattagok közvetlenül a csapatwebhelyről, közösen dolgozhatnak a listákba rendezett tartalmakon, elősegítve ezzel a csapatmunkát. A dokumentumtárak fejlesztéseit az új listafelület részévé tettük. A menüszalagot parancssávval helyettesítettük, amely csak az aktuális feladat szempontjából releváns parancsokat tartalmazza. A parancssávon listaelemek vehetők fel és szerkeszthetők, illetve Microsoft Flow-folyamatok és Power Apps-alkalmazások hozhatók létre.

A frissített listák kétféle szerkesztési lehetőséget kínálnak: az egész lap szerkesztését, illetve az elemek adatainak szerkesztését, amely során nem kell elhagynia a listát.

Kisegítő fejlesztések:

  • Billentyűparancsok minden főbb listafunkcióhoz, beleértve a részleteket tartalmazó menüt megjelenítőt is (SHIFT+F10). A kérdőjel (?) billentyűt lenyomva tallózhat a parancsikonok teljes listájában.

  • A Fel és Le billentyűvel léptethet a listaelemek között. A Balra és a Jobbra nyíllal navigálhat az oszlopok között.

  • Művelet-megerősítések listaelemek mezőinek frissítésekor.

  • A lista szerkesztésének befejezése után a fókusz visszakerül arra a helyere, amelyen a legutóbb volt, így Önnek soha nem kell a lap tetejéről kezdenie a navigálást.

További információ a SharePoint Online-beli listákról, beleértve a Flow és a Power Apps szolgáltatással történő integrációt.

Webhely létrehozása

Információk kezelésekor és üzleti appok készítésekor jellemzően a SharePoint Online-csapatwebhelyekre esik a választás, amelyek segítségével többek közt multimédiás hírek hozhatók létre, kezelhetők a dokumentumok és nyomon követhetők a listákban szereplő adatok. A felhasználók Office 365-csoportokhoz kapcsolt SharePoint Online-csapatwebhelyeket hozhatnak létre az Office 365-ben a SharePoint kezdőlapjának Webhely létrehozása gombjával. A jobb oldalról kiúszó kétlépcsős webhelykészítő varázslóval nyilvános vagy privát webhelyek hozhatók létre, és megadható a webhelytulajdonosok és -tagok köre. A SharePoint Online-csapatwebhelyek pillanatok alatt összeállíthatók és használatba vehetők.

Akadálymentességi fejlesztések:

  • Egyetlen helyen végezhető el a webhelyek létrehozása, besorolása, adatvédelmi szintjük beállítása, és vehetők fel tulajdonosok és tagok.

  • Megfelelő mezőtípusok és -címkék, amelyek részletes adatokkal szolgálnak a képernyőolvasók számára az egyes mezők tartalmáról és használati módjáról.

További információ a SharePoint Online új webhelykészítési folyamatáról.

Csoportwebhelyek

A csapatwebhelyek révén megoszthatja a tartalmakat, és egyszerűen kommunikálhat az egyes csapatokon belül, valamint a szervezetek között. A csapatwebhelyek biztosítják azokat a tartalmakat, információkat és appokat, amelyekre szüksége van. A csapatwebhely-frissítés először is a kezdőlapot érinti, amely így a csapat legfontosabb tartalmaira helyezi a hangsúlyt. Az új felületről egyszerűen juthat el a csapat listáihoz, dokumentumtáraihoz, lapjaihoz, alwebhelyeihez és appjaihoz. A kezdőlapról a csapat Outlook-beszélgetései is gyorsan elérhetők.

Akadálymentességi fejlesztések:

  • A lap nagy részén fenntartott tabulátorok segítségével navigálhat.

  • A listák és dokumentumtárak könnyedén és helyben létrehozhatók. Szerkeszthető a bal oldali navigációs sáv, a webhelyadatok és a webhelyjogosultságok.

    Az új csapatwebhelyen mindent egy helyen talál, nem kell más oldalakra navigálni a fontos feladatok elvégzéséhez.

  • A kezdőlap szerkesztése és megtekintése immár egy akadálymentes SharePoint Online-beli lapszerkesztői felületen zajlik.

További információ az új csapatwebhely-élményről a SharePoint Online-ban.

SharePoint Online-beli lapszerkesztés

Egy új lapszerkesztési és -közzétételi felületet készítettünk, amelyen könnyedén hozhat létre tetszetős, interaktív, mobilra optimalizálható, valamint a csapaton, illetve a szervezeten belül egyszerűen megosztható lapokat. A SharePoint-webhelylapok gyorsan létrehozhatók, és támogatják a gazdag multimédiás tartalmat. Mindenekfelett akadálymentesítettük a webhelylapok olvasását és létrehozását.

A SharePoint-webhelylapok kijelzőkkel készülnek, amelyek az igényeknek megfelelően testre szabhatók. Dokumentumokat, videókat, képeket, webhelytevékenységeket, Yammer-hírcsatornákat és egyebeket vehet fel. A SharePoint-keretrendszerrel pedig a fejlesztők egyéni kijelzőket készíthetnek, amelyek közvetlenül az eszközkészletben jelennek majd meg.

A lapokkal nagyszerűen ismertethetők és megoszthatók az új ötletek, mint például az állapotjelentések és az úti beszámolók, az útmutatók, a felkészítő anyagok vagy a gyakori kérdések.

Akadálymentességi fejlesztések:

  • Dokumentum-jelölők és címsorok, amelyek egyszerűvé teszik a lap főbb területein való navigálást.

  • A kijelző fókuszzónái segítik a kijelző beállítását és szerkesztését. Szerkesztési módban az Enter billentyűt lenyomva lépjen a kijelzőbe, majd a Tab billentyűvel és a nyilakkal navigáljon a kijelzőben.

  • A Rich Text szerkesztő billentyűparancsaival a parancssávba ugorhat, ahonnan elérheti a gyakori szövegparancsokat, például a félkövér, dőlt, aláhúzott formázást stb.

  • Képek vagy videós kijelzők hozzáadásakor a fókusz automatikusan a feliratmezőbe kerül, így ösztönözve a felhasználót helyettesítő szöveg írására.

  • A lapszerkesztő automatikusan megerősíti a kijelző-tulajdonságok frissítésekor, a Rich Text szerkesztő parancsainak megadásakor és egyéb esetekben választott műveleteket. Többé egyetlen műveletre sem kell rákérdezni.

További információ a lapszerkesztésről a SharePoint Online-ban.

Android és Windows rendszerhez készült SharePoint mobilapp

Ez a kiadás az első, amellyel Android és Windows rendszerű eszközökön is elérhetővé vált a SharePoint mobilapp. Mindkét rendszeren teszteltük a natív funkciók akadálymentességét és használhatóságát. Az appal gyorsan elérhetők a SharePoint-csapatwebhelyek, a céges portálok és erőforrások, a SharePoint-kereső, illetve képet kaphatunk a kollégák aktuális munkájáról.

További információ az Android és Windows rendszerhez készült SharePoint mobilappról.

SharePoint-kezdőlap

A SharePoint-kezdőlap az Ön intranetes navigációs portálja, ahonnan gyorsan és egyszerűen megkeresheti az Ön által használt webhelyeket. A kezdőlap segítségével összefoghatja a különböző webhelyein végzett tevékenységeket. A továbbfejlesztett kisegítő lehetőségek:

  • Dokumentumjelölők és címsorok, amelyek egyszerűvé teszik a lap főbb területein való navigálást.

  • Beíráskori keresés, amely a képernyőolvasókat is tájékoztatja, ha egyező tartalmat talál.

  • Továbbfejlesztett navigálás, amely lehetővé teszi a JAWS táblázatkezelő parancsainak vagy a nyílbillentyűknek a használatát.

További információt az új SharePoint Online-kezdőlapról A SharePoint jövője webhelyen olvashat.

Dokumentumtárak

A dokumentumtárak a SharePoint leggyakrabban használt funkciói. Mostantól egyszerűbben hozhat létre új mappákat és tölthet fel fájlokat a böngészőben. A menüszalag helyére egy olyan parancssáv került, amely könnyen elérhető helyen tartalmazza a feladatok szempontjából releváns intelligens parancsokat. A parancssáv lehetővé teszi, hogy felül rögzítse a fontos dokumentumokat, fájlokat másoljon és helyezzen át, valamint hivatkozások hozzáadásával importáljon fájlokat más tárakból.

További kisegítő fejlesztések:

  • Dokumentumjelölők és címsorok az egyszerű navigálásért.

  • Billentyűparancsok minden főbb dokumentumfunkcióhoz, beleértve a részleteket tartalmazó menüt megjelenítőt is (SHIFT+F10). A „?” billentyű lenyomásával tallózhat a parancsikonok teljes listájában.

  • A Fájlkezelőben megszokott navigálás a fájlok és a mappák között. A Fel és a Le nyílbillentyűvel a fájlok között navigálhat, és felolvastathatja a képernyőolvasóval a fájlnevet és a fájltípust, a Balra és a Jobbra nyílbillentyűvel pedig az oszlopok között lépegethet.

  • A feltöltések státuszának jelzése és egyéb műveletmegerősítések.

  • A fókusz visszakerül arra a helyre, amelyen legutóbb volt, így Önnek soha nem kell a lap tetejéről kezdenie a navigálást.

További információ a SharePoint Online-beli dokumentumtárakról.

A Webhely tartalma lap

Frissült a SharePoint Online Webhely tartalma lapja. Ennek a lapnak a segítségével a tulajdonosok, a tagok és a látogatók jobban megérhetik az egyes webhelyeken belül zajló tevékenységeket. A frissült lap nagyobb betekintést nyújt a webhely leggyakrabban megtekintett tevékenységeibe és tartalmaiba.

Kisegítő fejlesztések:

  • Navigálást megkönnyítő webhelyfelépítés.

  • Tippek az egyszerűbb és hatékonyabb használat érdekében.

  • Hozzáférés listák, dokumentumtárak, alwebhelyek és appok hozzáadásához.

  • Navigációs parancsok, amelyek megegyeznek az új dokumentumtárakéival. A Fel és a Le nyílbillentyűvel az elemek, a Balra és a Jobbra nyílbillentyűvel pedig az oszlopok között lépegethet.

iOS SharePoint Online mobilapp

Megjelent az első SharePoint Online mobilapp iOS rendszerhez. A teljes megjelenés előtt az app tesztelésével megbizonyosodtunk arról, hogy annak natív felhasználói élményei elérhetők és használhatók. Az app gyors hozzáférést biztosít a SharePoint Online-on a csapatwebhelyekhez, a szervezeti portálokhoz és erőforrásokhoz, és még abba is betekintést nyújt, hogy éppen min dolgoznak azok a felhasználók, akikkel Ön együtt dolgozik.

Az iOS SharePoint Online mobilappról további információt a Your intranet in your pocket - the SharePoint mobile app for iOS is now available című lapon talál.

Akadálymentességgel kapcsolatos súgó és támogatás

Minden új funkciónkhoz tartoznak olyan akadálymentességgel kapcsolatos cikkek, amelyek segítenek a felhasználóknak a navigálásban és a képernyőolvasók használatában a SharePoint Online-on.

Ugorjon az Office akadálymentességi központjának oldalára, és kattintson a SharePoint ikonjára. Ezzel közvetlenül a súgóhivatkozásokhoz juthat.

Akadálymentességgel kapcsolatos súgó és támogatás

Minden új funkciónkhoz tartoznak olyan akadálymentességgel kapcsolatos cikkek, amelyek segítenek a felhasználóknak a navigálásban és a képernyőolvasók használatában a SharePoint Online-on.

Ugorjon az Office akadálymentességi központjának oldalára, és kattintson a SharePoint ikonra. Ezzel közvetlenül a súgóhivatkozásokhoz juthat.

Technikai támogatás fogyatékosoknak

A Microsoft minden ügyfelének a lehető legjobb élményt szeretné biztosítani. Ha Ön fogyatékos, vagy az akadálymentességi lehetőségekkel kapcsolatos kérdése van, technikai segítségért keresse fel a fogyatékosokat támogató Microsoft Answer Desk webhelyet. A fogyatékosokat támogató Answer Desk akadálymentességi módszerekben képzett ügyfélszolgálata angol, spanyol, francia és amerikai jelnyelven tud segítséget nyújtani. Kérjük, látogasson el a fogyatékosokat támogató Microsoft Answer Desk webhelyre, ahol megtalálhatja az Ön régiójának ügyfélszolgálati elérhetőségeit.

Ha Ön kormányzati, kereskedelmi vagy nagyvállalati felhasználó, keresse fel a fogyatékosokat támogató nagyvállalati Answer Desk webhelyet.

Mondja el véleményét

A Microsoft küldetésének tekinti, hogy a világon minden ember és szervezet számára lehetőséget biztosítson a még nagyszerűbb eredmények eléréséhez. Így elkötelezettek vagyunk aziránt is, hogy mindez a fogyatékosok számára se jelentsen problémát.

Ha meg szeretné osztani velünk véleményét vagy kéréseit, ezt a Microsoft kisegítő lehetőségekkel foglalkozó fórumában teheti meg.

Ismeretek bővítése
Oktatóanyagok megismerése
Új szolgáltatások listájának lekérése
Részvétel az Office Insider programban

Hasznos volt az információ?

Köszönjük a visszajelzését!

Köszönjük visszajelzését. Jobbnak látjuk, ha az Office egyik támogatási szakemberéhez irányítjuk.

×